Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A kupadöntő hőse a mesterhármast szerző Foxi volt. Remek, fordulatos és végig izgalmas mérkőzésen történetének legnagyobb sikerét érte el a KTE.
Magyar Kupa-döntő Videoton FC: Sebők - Lázár, Lipták, Vaskó, Elek - Polonkai (Vasziljevics 46'), Sándor, Farkas (Szakály 59'), Gosztonyi (Lencse 70') - Nikolics, Alves |
||
Villámrajtot vett a lila mezben játszó Kecskemét, hiszen már a második percben megszerezte Foxi a vezetést. Sőt alig 10 perccel később már kettő volt az előny, a gólt ezúttal is Foxi szerezte a gólpasszt pedig - akárcsak az első találat előtt - Tököli adta. A gyors két gól meg is határozta a mérkőzés képét, hiszen nagy iram jellemezte a játékot - és ahogy ilyenkor lenni szokott, sok hiba is csúszott a játékba mindkét oldalon. Az első játékrész második felében egyre több helyzetet dolgoztunk ki - azonban ezek sajnos ki is maradtak.
A szünet után ugyanolyan gyorsan sikerült gólt szereznünk, mint a mérkőzés első félidejében a Kecskemétnek. Alves "varázsolt" a kecskeméti 16-oson belül, kiosztott egy esernyőt is a vendégek játékosának, és amikor már lövésre lendült a lába, érkezett Cukic, aki megelőzte Alvest és a saját kapujába helyezte a labdát. Az egyenlítés kézzel fogható közelségbe került, azonban a helyzetek kimaradtak. A 79. percben Nikolics a leshatárról iramodott meg, a partjelző behúzta a lest - a TV-s visszajátszások majd eldöntik, hogy helyes ítélet született-e. Ami biztos, hogy fél perccel később megszerezte Foxi a harmadik gólját, ezzel ismét két gól volt a hátrányunk. Játékosaink azonban nem adták fel, és Nikolics szemfülességének és harcosságának gól lett az eredménye. Az utolsó 10 percben mindent egy lapra feltéve támadtunk, de a Kecskemét már nem engedte ki a győzelmet a kezéből, ezzel történetének legnagyobb sikerét érte el a lila-fehér alakulat, melyhez ezúton is gratulálunk!
A részletekért olvassa el exkluzív (videókkal, fényképekkel ellátott) online közvetítésünket!
![](_files/news/small/9420.jpg)
Válogatott védőnk szerint sincs kifogás a Magyar Kupa döntőben mutatott dekoncentrált játékra.
![](_files/news/small/9414.jpg)
Csapatkapitányunk szerint az első negyedóra hozta behozhatatlan hátrányba a Vidit a kupadöntőn.
![](_files/news/small/9411.jpg)
Csapatkapitány-helyettesünk elmondta, az egész csapat sajnálja, ami a döntőben történt és nincs magyarázat az első félidőre.
![](_files/news/small/9410.jpg)
Szoros meccsen nyert 3-2-re a triplázó Foxi vezette Kecskemét, tekintse meg az MK fináléjának összefoglalóját.
![](_files/news/small/9408.jpg)
Szivics a játékosai hitében látta sikert, míg dr. Mezey a motiválatlanságban a kudarc okát.
![](_files/news/small/9402.jpg)
Öt éve szakadt az eső Budapesten, amikor a Vidi szurkolói leszálltak a ferencvárosi pályaudvaron a különvonatról. Ma ettől nem kell tartani.