Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Nyírsuli elleni 3-1-es győzelmével felzárkózott a tabella élén álló MTK-Honvéd duóhoz a Vidi U17.
Videoton FC-Puskás Akadémia U17 - Nyírsuli U17 3-1 (1-0)
Az MTK hétközi legyőzése után a Nyírsuli ellen sem fékezett U17-es együttesünk, mely a Nyírsuli elleni bajnokin már az 5. percben előnybe került: egy remek labdával Paudits lépett ki a bal oldalon, és mértani pontossággal lőtte ki a hosszú sarkot. A folytatásban is csapatunk futballozott fölényben, az agresszív, kemény játékkal jelentkező Nyírsuli nagyjából az első negyedóra után tudott tartósabban előremerészkedni. A Vidi 3 pontja így sem forgott veszélyben, köszönhetően két újabb gólnak, a 21. percben egy remek szabadrúgás után Bartal labdáját Halász vágta a vendégek kapujába, majd a 66. percben egy labdaszerzést követően Bartal passzát követően Paudits gurított az üres kapuba. A Nyírsuli a hajrában csak szépíteni tudott, a vége így 3-1 a Vidi U17 javára, csapatunk 55 pontjával felzárkózott az 59 pontos MTK és az 58 pontos Honvéd mögé a tabellán.
(fotó: pfla.hu)
Mózner János, a Videoton FC-Puskás Akadémia U17 edzője: Az első félidőben kitartott az MTK elleni sikerünk lendülete, a folytatásban már egy jóval küzdelmesebb meccset láthattunk. A Nyírsuli egy kemény, férfias futballt játszó csapat, a 3-1-es győzelem így mindenképp jó eredménynek számít. | ||
A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.
Videoton FC-Puskás Akadémia U19 - Nyírsuli U19 0-0
Hiába támadta végig a Nyírsuli elleni bajnokit a Videoton FC-Puskás Akadémia U19, a lefújáskor mégis meg kellett elégednie egy ponttal csapatunknak. Horváth Péter edző gárdája ugyan folyamatos nyomás alatt tartotta a nyíregyháziak kapuját, ám a kialakított lehetőségekkel nem tudtak élni a hazaiak. A Vidi mindkét félidőben eljutott ziccerig akcióból és rögzített szituációból egyaránt, ám vagy rossz döntéseket hoztak az utolsó pillanatokban Elekék, vagy a látogatók kapusa mutatott be komoly bravúrt. A találkozó így gól nélkül fejeződött be, csapatunk az egy ponttal nem tudott felzárkózni a tabella második helyén álló Honvédra, mellyel a következő körben találkozik a Videoton.
(fotó: pfla.hu)
Horváth Péter, a Videoton FC-Puskás Akadémia U19 edzője: Nagyobb odafigyelésre és jobb döntésekre lett volna szükségünk a győzelemhez, a mai napon azonban ezekből hiányt szenvedtünk. Nehéz meccs következik, de a nagy kihívás egyben remek lehetőséget is kínál a javításra. | ||
A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.
Videoton FC U16 - Vác VLSE U17 3-4 (0-2)
Alig telte el a találkozóból 2 perc, máris nehéz helyzetbe került Tóth József edző együttese, a védelemből Meszlényit és Kummert is sérülés miatt nélkülöző Vidi gyorsan hátrányba került a Vác ellen. A VLSE egy esztendővel idősebb gárdája a tabella harmadik helyén állva érkezett Fehérvárra, a vendégek az első félidőben igazolták, hogy nem véletlenül dobogósok, tetszetős játékkal rukkoltak ki csapatunk ellen. A váci gárda a szünet előtt növelte előnyét, majd fordulás után belőtte a harmadikat is, ekkor úgy tűnt, eldőlt a meccs. Csapatunk azonban a második félidőben remek játékkal rukkolt ki, ráadásul a gólok sem hiányoztak hazai oldalon! A 63. percben Vas Ádám, 8 minutummal később Sejben Viktor fejelt a hálóba egy bal oldali beadás után, majd a 84. percben Sejben már lábbal volt eredményes, együttesünk így 0-3-ról egyenlített. Sajnos az öröm nem tartott sokáig, a Vác a 87. percben egy szép támadás végén újra megszerezte a vezetést, melyet meg is őrzött a lefújásig. A vége 3-4, csapatunk visszafogottabb első félideje miatt maradt pont nélkül a hazai bajnokin.
Tóth József, a Videoton FC U16 edzője: Az egyik szemem sír, a másik nevet, méghozzá az első, illetve a második félidő miatt. Gyorsan hátrányba kerültünk, ez pedig túlságosan hosszú ideig visszavetett minket. Annak örülök, hogy remek ellenféllel játszhattunk, sokat tanulhat a keretünk az ilyen 90 percekből. | ||
A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg, míg a mérkőzés legjobb pillanataiból készült galériát itt láthatják.
Videoton FC U18 - Vác VLSE U19 1-6 (1-3)
Az U16 ellenpéldája lett a Vidi U18, mely jó kezdés után kapott ki az U19 II. osztályt vezető váci gárdától. Disztl László tanítványai az első félórában uralták a meccset, Hajdók góljával a vezető találat is megszületett a 15. percben. A félidő derekán aztán két védelmi hibából fordított az ellenfél, csapatunk pedig már nem tudott visszajönni a meccsbe. Disztl László tanítványai ugyan mindent megtettek az újabb gólokért, ám a befejezéseket nem kísérte szerencse, a listavezető Vác pedig volt annyira rutinos, hogy az ellentámadásokból növelje előnyét. A látogatók végül 6-1-re nyertek, ám látottak alapján ekkora különbség nem volt a két gárda játéka között.
Disztl László, a Videoton FC U18 edzője: Figyelmetlenségekből kaptuk a gólokat, a második félidőben pedig annyira akart a csapat, hogy hátul a kelleténél jobban kinyíltunk. Gratulálok az ellenfélnek, megérdemelte a 3 pontot, de 6-1-es különbség nem volt a csapatok között! | ||
A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg, míg a mérkőzés legjobb pillanataiból készült galériát itt láthatják.

A Videoton FC-Puskás Akadémia U16 üdítő gólesőt rendezett a Balaton partján, csapatunk 7-3-ra nyert Siófokon.

A Videoton FC-Puskás Akadémia U19 féltucatszor talált be, az U17-nek viszont két gól is elég volt a győzelemhez.

Első csapatunkhoz hasonlóan a Videoton FC-Felcsút U17 is 2-0-ra nyert az FTC elleni bajnokin.

A Videoton FC U13 ugyan megszorongatta a listavezető MTK-t, ám a hazaiak végül egyetlen góllal nyerni tudtak.

A Videoton FC-Felcsút U19 gyors gólja után az utolsó percekben biztosította be a Kecskemét elleni sikerét.

A Videoton FC-Puskás Akadémia U18 három gólja győzelmet ért, az U16 azonban fordulatos meccsen vereséget szenvedett.