hu en
2011. April 22. 10:30
Bátor csapat érkezik a Vidihez

Szombaton, a Monicomp Liga 24. fordulójában, csapatunk a Lombard Pápa gárdáját fogadja. 

Ellenfelünkre, talán az a legjobb jelző, hogy tisztességes, férfias alakulat érkezik a Sóstóra, amely mindig bátran vállalja, hogy a futball játék, és a meccset nem megúszni, hanem megnyerni kell – ebbe azután néha persze a vereség is természetes.Véber György Lombardja a Monicomp Liga középmezőnyébe tartozik, azon ritka csapatok közé, amelyek formája állandó volt a bajnokság során. A pápaiak a szezon első felének zárásakor, illetve még tavaly játszott utolsó meccsüket követően is a 7. helyen álltak – és ott állnának most is, ha nem kapnak ki a legutóbbi hétvégén, hazai pályán, a Honvédtól.

Fura paradoxon, de az, hogy meglepő eredményt játszik, egyáltalán nem idegen az összteljesítményét tekintve kiegyensúlyozott Pápától. ha csak a tavaszi mérkőzéseit nézzük, a váratlan eredmények közé sorolhatjuk a ZTE legyőzését, vagy a kecskeméti sikert is.

A Lombard nyíltsisakos, bátor játékának jellemzője az is, hogy a bunkerfutballt hírből sem ismerő, a hazai élvonal egyik legmegbízhatott kapusával rendelkező csapatnál csak a Kecskeméti TE és a Szolnoki MÁV kapott több gólt a Monicomp Ligában.

Ha, már Szűcs szóba került, emeljünk ki a mezőnyből, a támadók közül is egy ászt: a tízgólos Goran Maricsnál a Monicomp Ligában csak a kaposvári Oláh Lóránt, illetve természetesen a gólkirályjelölt Andre Alves büszkélkedik több találattal.

A 27 éves szerb támadó a „Pápa Bojan Djordjica”: Újvidéken született, de bejárta (ha nem lenne suta szó: befutballozta) fél Európát. Tizenöt évesen Spanyolországba szerződött, ahol játszott a Compostela, az FC Barcelona és a Celta Vigo utánpótlás-csapatában is. Felnőttként a Celta Vigóban egy meccse volt, a Barca B-ben viszont végigfutballozta a 2008-2009-es szezont, 30 meccsen 11 gólt szerzett az éppen Marics érkeztekor Pep Guardiolát váltó Luis Enrique csapatában. A spanyol ligán kívül próbálkozott Angliában, a Norwichnál is, egyéves szerződést kapott, de alig játszott. Azelőtt, hogy Pápára igazolt, fél évet a baszk Real Unionban futballozott, a Segunda División B-ben, a tulajdonképpeni spanyol harmadosztályban.
 

Fehérvár FC - all rights reserved
This site uses cookies to deliver its services to offer you personalized advertisements and to analyze traffic. The usage data may be available to Google. By using this website you consent to the use of cookies. More information