Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A mesterhatosig(!) jutó Molnár Tibor vezetésével U18-as csapatunk 13-1-re nyert a fővárosi csapat ellen.
Videoton FC U18 - MTK U18 13-1 (5-1)
Az MTK U18-as csapata nem a klub agárdi központjában, a Sándor Károly Akadémián készül, a fővárosban dolgozó korosztály eredményei meg sem közelítik a kék-fehérek többi utánpótlás csapatának eredményeit. Székesfehérvárra az U19 II. Osztály Közép 'A' Csoportjának sereghajtójaként érkezett a gárda, mely az első percekben meglepte csapatunkat, egy gyors kontrából vezetést szerzett az eddigi meccseken még pontot sem szerző MTK. A folytatásban aztán helyre állt a papírforma, a hét közepén a Csepelt 1-0-ra legyőző Vidi U18 az első negyedóra végén egyenlített, majd a vezetést is átvette. Csapatunk szemre is tetszetős támadásokat vezetett, fiataljaink jól ismerték fel, hogy ellenfelük sebezhető a széleken, az innen érkező labdákat pedig jól használta ki Disztl László gárdája. A gólszerzésben főleg Molnár Tibor járt az élen, az immár 22 gólnál tartó támadónk mesterhatosig jutott az MTK ellen. A vége 13-1 lett a Vidi javára, fiataljaink ezzel a kiütéses sikerrel felzárkóztak a bajnokság élcsapataihoz.
Disztl László, a Videoton FC U18 edzője: Nagy lendülettel kezdtük a meccset, a vendégek azonban egy gyors kontrából megleptek minket. A folytatásban aztán kijött a két csapat között meglévő tudásbeli különbség, szép gólokat lőve ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk. | ||
A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

Jó mérkőzésen, magabiztosan 3-1-re győztünk a PMFC otthonában. A szerdai kupameccs után Nikolics Pécsen is duplázni tudott.

Az U17-es Eb-selejtező elitkör magyarországi csoportjában Tóth László is betalált a belgák elleni 2-2-es mérkőzésen.

Az UEFA hazánknak ítélte a 2014-es U19-es Európa-bajnokság rendezési jogát, az egyik helyszín Székesfehérvár lesz.

Vezetőedzőnk szerint a taktikai változtatásoknak köszönhetően nyertünk ma, egy nagyon nehéz ellenfél ellen.

Kétgólos hátrányból felállva, remek második félidei játékkal, magabiztosan győztünk az MTK otthonában, és előnyből várhatjuk a visszavágót.

A Sport TV két műsorvezetőnője egyetértett abban, hogy a bajnokság a Vidi és a DVSC között dől majd el, a végeredményről viszont mást gondolnak.