fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2011. February 22. Tuesday, 14:00 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
Támadásban előrelépne az U16

A bajnoki rajtra készülő Videoton FC U16 edzője, Tóth József főleg a támadójáték erősödését várja a tavaszi idényben.

A Videoton FC U16 az ősz folyamán az U17 II. Osztály egyik legstabilabb védelmét tudhatta magáénak, a csapat az első fordulók hullámvölgye után 11 mérkőzésen mindössze 8 gólt kapott. A téli felkészülés elsősorban a támadójáték gyakorlásával telik, Tóth József edző a HLSZ Kupa adta lehetőségeket is igyekezett felhasználni erre.

- Ősszel 15 mérkőzésen 19 alkalommal találtunk be, a rúgott góljainkat mindeképp szeretnénk növelni tavasszal - tudtuk meg Tóth József edzőtől -. A HLSZ Kupa kitűnő alkalmat kínált arra, hogy jó csapatok ellen gyakoroljunk, de ide veszem az FC Nitra elleni találkozót is, idősebb gárdák ellen kóstolhattunk bele egy agresszív harcmodorba. A mi erősségünk eddig is a fegyelmezett és szervezett játék volt, ebben szerintem most sem lesz hiba, viszont a támadásainkat egy kicsit "élesíteni" kell, főleg az ellenfél térfelén történő labdatartás az a terület, melyben ha előrelépünk, akkor eredményesebbek lehetünk.
A téli szünetet a 8. helyen töltő Vidi U16-nál akadtak változások a keretben, két játékos távozott, de az érkezési oldal sem maradt üres.
- Dobsa Gergő a Puskás Akadémiára került, ugyanakkor Klémán Máté visszatért hozzánk a télen. Kovács Péter is távozhat, ennek ellenére úgy érzem, nem gyengültünk, sőt, Klémán érkezésével egy igazi karmestere is lehet a csapatnak. Egyelőre sajnos a sérülések és betegségek nem kímélték a keretet, remélem március 5-én, a bajnoki rajton már mindenkire számíthatok.

A Videoton FC U16 szombaton 12 órakor a Sóstói Stadionban lép pályára, a bajnoki főpróbán a Balatonkenese felnőtt együttese lesz az ellenfél.
 

Related news
Vidi's youth teams pick up top spot
2012. June 15.
Talented youngsters sign first professional contract
2012. March 03.
Videoton youngsters to face Real Madrid
2011. February 02.
The youth sides will return back on Monday
2011. January 09.
New faces and talented youngsters in the first team squad
2011. January 06.
Players train together with the youth side
2010. November 19.
Three Vidi players make the U19 squad
2010. August 17.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek