Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az elmúlt napokban három korosztályos csapatunk is felkészülési tornán szerepelt az ország különböző pontjain.
![]() |
||
Poór András és Vajda Gusztáv elégedett lehetett az U13 játékával | ||
48 óra, 11 mérkőzés
A Videoton FC U13 számára két különböző felkészülési tornát is hozott január vége, mindkét megmérettetésre Pécsen került sor. A korosztály kiemelt bajnokságában dobogóra hajtó fiataljaink előbb teremben léptek pályára, a pécsi kupát vereséggel kezdte ugyan a Vidi, ám ezt zsinórban hat győzelem követte. Vajda Gusztáv és Poór András tanítványai ellenállhatatlanul meneteltek, aminek nem is maradt el a jutalma: csapatunk a harmadik helyen fejezte be a baranyai megyeszékhely teremtornáját. Ezt követően már a szabadban, nagypályán szerepeltek Kovács Sanyiék, nem is rosszul: a PMFC U13 felkészülési mérkőzéssorozatán előbb 1-0-ra legyőzték a házigazdát, majd ugyanilyen arányban kikaptak az MTK-tól. A folytatásban Fortuna újra a fővárosi kék-fehéreket hozta ellenfélül, csapatunknak pedig sikerült visszavágnia, 1-0-ra legyőztük az MTK-t. A zárómeccsen a Szekszárd ellen 2-2-t ért el a Vidi, mely így komoly erőfelmérőn esett át január utolsó napjaiban.
Vajda Gusztáv, a Videoton FC U13 edzője: Nagyon hasznosnak bizonyult a baranyai túra, pokolian elfáradtak a gyerekek, de a felkészülés ezen időszakában jó kondíciónális feladatnak bizonyult a dupla megmérettetés. Természetesen szakmai szempontból a nagypályás meccsek voltak az igazán komoly értékmérők, főleg az MTK elleni két találkozóból tanulhattunk sokat, hiszen a kiemelt bajnokság másik csoportját vezető gárdát tudtuk legyőzni. | ||
Szintén rajthoz állt a pécsi teremkupán a Videoton FC U14, Toldi Gábor edző - betegségektől erősen megtizedelt - kerete 3-3 győzelemmel és vereséggel a 6. helyen zárta a felkészülési tornát.
Veretlenül lett negyedik az U15
Míg az U13 és U14 Pécsen vitézkedett, addig Müller Csaba tanítványai, az U15 Esztergomban indult egy nemzetközi teremtornán. Fiataljaink remekeltek a csoportmeccseken, a legjobb játékosnak választott Spandler Csaba vezetésével 2-0-ra nyertek a Vác ellen, majd 1-1-re végeztek a Komárnoval. A továbbjutásért jöhetett a nagy rangadó, ám a Ferencváros elleni derbi csak nevében bizonyult annak: a Vidi 3-1-re nyert, és továbbjutott a legjobb nyolc közé. Itt a Dunaszerdahelyt verte 3-0-ra csapatunk, melytől ezt követően elpártolt a szerencse, az elődöntőben a későbbi kupagyőztes Airnergy, a bronzmeccsen a házigazda Esztergom ellen lett 1-1 a vége, büntetőkkel azonban a riválisok örülhettek. Csapatunk úgy végzett a negyedik helyen, hogy 6 meccsen mindössze 4 gólt kapott - ráadásul veretlenségét is megőrizte a rendes játékidőkben.

A Videoton FC-Puskás Akadémia Elek Bence és Orbán Gáspár góljaival 2-0-ra nyert a Balmazújváros ellen.

A Videoton FC-Puskás Akadémia 0-0-s döntetlenre végzett az André Alves sógórát tesztelő Restart-Ceglédi VSE ellen.

Az aranyérmet célozza meg a Videoton FC-Puskás Akadémia U19, mely a téli szünetben 2. helyen áll az U19 Kiemelt Bajnokságban.

A Videoton FC-Puskás Akadémia U17 meccsenként három gólt lőve végzett az őszi tabella negyedik helyén.

A Videoton FC-Puskás Akadémia U18 -elsősorban remek támadójátékának köszönhetően- besöpörte az őszi bajnoki címet.

A Videoton FC-Puskás Akadémia U16 esélyese a bajnoki címnek, a tavaszt a második helyről kezdheti a csapat.