Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Ness Hungary NB II-es ligaválogatott lejátszotta második mérkőzését a törökországi Belekben.
Horváth Ferenc és Pető Tamás vezette együttes ezúttal a német élvonalbeli Mönchengladbach második csapatával mérkőzött meg, és 3-0-ás félidő után 4-0-ás vereséget szenvedett.
A hazai másodosztályú bajnokságban futballozó, 23 éven aluli játékosokból álló ligaválogatott az azeriek elleni csütörtöki összecsapás után a Bundesligában szereplő Mönchengladbach második csapatával mérte össze erejét. A magyar csapat a mérkőzés nagy részében mezőnyben egyenrangú ellenfele volt a németeknek, helyzetkihasználásban azonban a Mönchengladbach jobb volt, és már a szünetre háromgólos előnyt szerzett. A fordulás után a magyar együttes mindent megtett a szépítő gól megszerzéséért, de a lefújásig csak a németek találtak a kapuba, és 4-0-ra megnyerték a találkozót.
- Nagyon nehéz egy ilyen mérkőzést értékelni, hiszen az eredmény nem túl hízelgő ránk nézve - fogalmazott a mérkőzés után Horváth Ferenc. - Mezőnyjátékban végig egyenrangú partnerei voltunk a németeknek, de nálunk a játékosok nagy részének ez volt élete első nemzetközi mérkőzése, és a hazai másodosztály után ez túl nagy ugrás volt számukra. A rutin hiánya kiütközött a pályán, de ha eltekintünk az eredménytől, akkor elmondhatjuk, csapatunk egyáltalán nem vallott szégyent.
A ligaválogatott szombaton délután a román másodosztályú Pandurii ellen lép pályára.
NB II-es ligaválogatott - Mönchengladbach 0-4 (0-3)
NB II-es válogatott: Esterházy Mátyás - Pirka Tamás, Tóth Máté, Nagy Tamás (Éles Szilárd, 65.), Fejes András - Gyurcsó Ádám (Nagy Olivér 60.), Pothárn Szabolcs (Domokos Bálint, 41.), Albert Ádám, Szabó Péter (Bene Attila, 65.) - Wittrédi Dávid (Pákolicz Dávid, 70.), Pölöskey Péter (Frőhlich Roland, 70.)
![](_files/news/small/10773.jpg)
A Videoton FC-Puskás Akadémia U18 1-0-ra nyert az FTC U18 ellen, revansot véve az őszi bajnoki vereségért.
![](_files/news/small/10766.jpg)
A HLSZ Kupa negyedik fordulójában az U17 és az U19 is 1-0-ra kapott ki az Illés Akadémia-Haladástól.
![](_files/news/small/8545.jpg)
Elvesztette első mérkőzését a Törökországban edzőtáborozó NB II-es ligaválogatott.
![](_files/news/small/8538.jpg)
Csütörtökön délután játssza első felkészülési mérkőzését az Antalyaban edzőtáborozó NB II-es válogatott.
![](_files/news/small/8519.jpg)
Több, mint 4 órás repülőút után, hétfőn este szerencsésen megérkezett az NB II-es válogatott Törökországba.
![](_files/news/small/8508.jpg)
Somodi és Gyurcsó után Fejes az utolsó pillanatban csatlakozott az NB II-es válogatotthoz, honlapunk Pető Tamással készített interjút.