hu en
2011. Január 23. 14:18  -  Wéninger Ákos
Felépült Soós János, akire már Dr. Mezey György is felfigyelt

A Vidi II fiatal középpályása eddig az összes idei felkészülési mérkőzést végigjátszotta. Rajta kívül csak Margitics Andor mondhatja el magáról ugyanezt.

Soós János egy éve került az akkor még NB III-as Veszprém csapatából Székesfehérvárra. Már az első - Kozármisleny elleni - felkészülési mérkőzésén letette névjegyét az asztalra. Dr. Mezey György így nyilatkozott egy éve Soós teljesítményéről: "A mérkőzés legjobbja volt, szinte egyáltalán nem hibázott. Ilyen hibátlan, okos futballt alig láttam. Ha így folytatja, hamarosan az első keretben találhatja magát. Melegen ajánlom őt szurkolóink figyelmébe."
2010 azonban nem a sikerekről szólt Soós életében. Alig egy hónappal azután, hogy Dr. Mezey György elismerően beszélt teljesítményéről, máris kés alá kellett feküdnie. Korábbi sarokcsont problémája teljesedett ki a téli felkészülés idején, amit azonnal műteni kellett. A Vidi II középpályására több hónap pihenő várt, a rehabilitációs időszakban még Ulmban is kezelték sérülését. Végül a tavaszi szezon hajrájára felépült, öt mérkőzésen lépett pályára a Vidi II-ben. A nyári felkészülést végigcsinálta Soós és az első őszi bajnokin - az Ajka ellen - azonnal gólt is szerzett. Úgy tűnt ekkor, hogy ősszel meghatározó tagja lesz a csapatnak. Azonban egy októberi edzésen ismét súlyos sérülést szenvedett. A szezon nagy részét fekvőgipszben töltötte Soós. Mára azonban ismét egészséges és teljes intenzitással készül a tavaszi rajtra.

     
   
 

Soós János hosszú sérülés
után újra a pályán.

 
     

- Hosszú sérülést követően tértél vissza a csapathoz, ráadásul a téli felkészülés idején maximális terhelést kapsz, hiszen napi két edzésetek van és hetente két edzőmeccset játszotok. Hogy érzed magad?
Köszönöm az érdeklődést, szerencsére a sérülésem már a múlté. Úgy érzem, erőnlétileg is kezdem utolérni magam, ebben nagy szerepe van annak, hogy minden edzés után kint maradok Elekes Józsi bá'val még külön gyakorlatokat elvégezni.

- A felkészülési mérkőzések egyik sajátossága, hogy az edző próbálja megtalálni mindenki helyét a csapatban, ezért gyakran változik egy-egy játékos szerepköre akár mérkőzés közben is. Érdekes nálad megfigyelni, hogy hol védekező középpályásként játszol, hol pedig szinte árnyék-ékként. Melyik feladatkör áll hozzád közelebb?
Valóban így van, az edzőm próbálja megtalálni azt a helyet nekem, ahol a csapat számára a leghasznosabb lehetek. Nincs kedvenc szerepköröm, a középpálya bármely részén jól érzem magam. Ha kell, akkor védekezek és labdát szerzek, ha kell akkor segítek a támadások felépítésében, de akkor sem jövök zavarba, ha az ellenfél kapusával találom szembe magam. Nagyon sok tehetséges játékos van a csapatban, úgyhogy az első feladatom az lesz, hogy olyan teljesítmény nyújtsak a felkészülés során, hogy meggyőzzem a Mestert arról, hogy bátran számíthat rám is a bajnokikon.

     
   
  A középpálya bármely részén szívesen
játszik.
 
     

- Hogy értékeled az eddig lejátszott három felkészülési mérkőzést?
A felkészülés elején járunk, most a terhelésen van a hangsúly. A Nagyecsed elleni meccsünk volt a legkönnyebb, sikerült is magabiztos győzelmet szereznünk. A két NB I-es csapat elleni találkozó sokkal nehezebb volt, igaz a Szolnok ellen akár nyerhettünk is volna, de ezeken a mérkőzéseken még nem az eredményen van a fő hangsúly. A szombati Paks elleni meccs viszont nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Ellenfelünk nem hagyta, hogy a saját játékunkat játsszuk, ráadásul több alapemberünk is hiányzott sérülések, betegségek miatt. Ettől függetlenül szerintem az a mérkőzés is elérte a célját, belekóstoltunk az NB I színvonalába. Szerdán ismét nehéz edzőmeccs vár ránk, az NB II Keleti-csoportjának második helyén álló Mezőkövesd látogat Felcsútra.

- Mit vársz a tavaszi szezontól a csapat szempontjából és persze a saját szempontodból?
A csapattól azt várom, hogy hasonlóan eredményesek legyünk, mint ősszel és próbáljunk meg a dobogón végezni. Óriási dolog lenne egy NB I-es csapat tartalékcsapataként a dobogón végezni az NB II-ben.
Magammal szemben az elvárás az, hogy sikerüljön stabil helyet elfoglalnom a csapatban. Nagyon bízom benne, hogy idén már semmiféle sérülés nem fog hátráltatni és sikerül egyenletes, jó teljesítményt nyújtanom. A célom természetesen az, hogy az első csapat szakmai vezetése is felfigyeljen a teljesítményemre és lehetőséget kapjak arra, hogy az NB I-es keretbe kerüljek. Tudom, hogy ezért nagyon sokat kell dolgoznom, de motivált vagyok és mindent megteszek azért, hogy elérjem a céljaimat.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek