hu en
2010. November 23. 13:30  -  Wéninger Ákos
Farkas Ádám vezeti az "első tavaszi" meccsünket

A fiatal, mindössze 28 éves játékvezető vezette a Baja elleni MK meccsünket.

     
   
  Még nem kaptunk gólt bajnokin, amikor Farkas volt a játékvezető.  
     

Farkas igazi villámkarriert mondhat magáénak: 2007-ben lett NB II-es kerettag, a következő évben már bekerült az élvonalbeli keretbe, majd 2009. február 21-én, az MTK – Kaposvár találkozón bemutatkozhatott a Soproni Ligában is. Érdekesség, hogy éppen az élvonalbeli premier napján választották másodszor is Heves megyében az év legjobb játékvezetőjévé.
Alig egy hónappal azután, hogy átesett a tűzkeresztségen, találkozott a Vidivel is: Sóstón, a REAC ellen 4-0-ra megnyert mérkőzésünket fújta a 2008/2009-es szezonban.
A 2009/2010-es pontvadászatban két bajnoki mérkőzésünket is Farkas vezette: a DVTK ellen 1-0-ra nyert a Vidi, a Vasast pedig 3-0-ra vertük a Sóstói Stadionban. Ez egyben azt is jelenti, Farkas Ádám eddig csak győztes mérkőzésünkön sipolt, ráadásul még gólt sem kaptunk azokon a bajnoki mérkőzéseken, amiket Farkas vezetett. Legutóbb a Bajai LSE - Vidi MK mérkőzésen működött közre csapatunk mérkőzésén.

CÍMKÉK
bíró vidi-siófok 2010-2011 Monicomp Liga NB I Videoton FC - BFC Siófok
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek