Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
"Dini" összehozott egy tizenegyest a Győr ellen, mégsem teljes a boldogsága.
- Emberelőnyben szálltam be a második félidőben, azzal a feladattal, hogy szerezzek minél több labdát - mondta honlapunknak Szakály Dénes mielőtt felszállt volna a Fehérvárra tartó csapatbuszra Győrben. - Megpróbáltam megfelelni az elvárásoknak, miközben bizonyítani, élni igyekeztem a lehetőséggel, amit a Mestertől kaptam. Sikerült összehoznom egy büntetőt, amit kiállítás követett. Fehér azzal vádolt, hogy színészkedtem és jogtalanul reklamálok tizenegyest. Majd ezt követően szó szerint lefejelt. A kialakult kisebb dulakodásban Sztevanovics még meg is taposott... Annak örülök, hogy az utolsó pillanatban sikerült egyenlítenünk és ezzel megmentenünk egy pontot, ami rettentően fontos a jelen helyzetben. Nem vagyok azonban boldog, mert sajnos közvetett módon benne voltam a kapott gólban, a szabadrúgást megelőzően én adtam el a labdát. Kaposváron is hasonló történt, szerencsére ott nem azon az egy gólon múlt a pontok sorsa. Pedig jól szálltam be akkor is és Győrben is a meccsbe. Nincs más hátra, továbbra is keményen kell dolgozzak az edzéseken, s remélhetőleg eljön majd az idő, amikor ismét helyem lehet a kedző tizenegyben!
A Fegyelmi Bizottság a versenyegyenlőséget sértően enyhe büntetést szabott ki a Győri ETO-ra.
Egymérkőzéses eltiltással büntette a Magyar Labdarúgó-szövetség a Győri ETO elleni bajnokinkon kiállított Vaskó Tamást.
Hátvédünk szerint nem volt szándékos a kezezés, úgy véli, a második sárgáját jogtalanul kapta.
Videónkon az öltözőből indulva megnézheti, milyen érzés a pálya széléről követni az eseményeket és egy gól után együtt ünnepelni a csapattal.
Pintér Attila csalódott, de dr. Mezey György sem volt elégedett a döntetlennel.
Csapatunk a Monicomp Liga 14. fordulójában, Győrben a meccs hajrájában hátrányba került, de sikerült egyenlíteni - idézze fel a meccset online tudósításunkban!