Feri bácsi, amikor még Kovács III volt

„Huszonhárom évet futballoztam az MTK-ban” – mesélte Feri bácsi egy korábbi, vele készített interjúban. „Még ’negyvenhétben fedezett fel egy Molnár nevű férfi, amikor a Kossuth Előre nevű kölyökcsapattal megnyertük a mezítlábas bajnokságot. Micsoda meccsek voltak azok! A csepeli Neményi pályán (a későbbi Papírgyári pályán) játszhattunk, szinte valamennyien futballisták szerettünk volna lenni. Nekem sikerült. Hívtak a BKV Előrébe, de aztán nem ott, hanem az MTK-ban kaptam igazolást. Attól kezdve a Hungária körúti pálya volt a második otthonom. Kétszer nyertem bajnokságot, kétszer KK-t és döntőt játszhattam a KEK-ben” – emlékezett a hajdani Kovács III, aki talán nem is gondolt rá, mennyi minden kimaradt a zanzásított emlékezésből, milyen nagyszerű pillanatoknak volt – játékosként is – tanúja.
Hogy, mást ne mondjunk, játszott azon a bizonyos, 1955. január 9-i, Budapesti Honvéd – Vörös Lobogó 9:7-es mérkőzésen, amelyet minden idők legpazarabb magyar bajnokijának tartunk – alkalmasint persze a nemzetközi összehasonlításban is alig van párja.
Feri bácsinak a válogatottság sem maradt ki az életéből. Ma sokan talán azt mondják „csak” egyszer játszott a legjobbak között – no, de milyen vetélytársai voltak! „Az ötvenes években szinte lehetetlen volt bekerülni az Aranycsapatba, ha Zakariás Jóska sérült volt, klasszisok vártak beugrásra. Szojka Ferenc, Berendi Pál, Bundzsák Dezső, Kotász Antal, hogy csak néhány nevet említsek” – meséli erről a korszakról, egyáltalán nem elégedetlenül. Azért persze a címeres mezben is tudott sikeres lenni: tagja volt a római olimpián bronzérmet szerző csapatnak, amelyben a fradista Vilezsál Oszkárral alkotott remek fedezetpárt. Még majd’ félévszázad elmúltával is, sokaknak, sokféle válasza van arra, miért kapott ki a dánok elleni elődöntőben a magyar csapat. Feri bácsi is úgy emlékszik, talán, ha Volentik Béla maradhat a kispadon, előbbre juthattak volna…
De, ezzel már elérkeztünk a kispadok világába, az pedig egy másik, igaz, a játékos-pályafutáshoz hasonlóan szép mese…

Kovács Ferenc edzői pályafutása

Feri bácsi játékosként emtékás volt, majd’ negyedszázadon keresztül futballozott kék-fehérben. Aligha csodálhatja bárki is, hogy a Hungária úton kapott először edzői feladatot is. Nem is akármilyet! 1965-ben, harmincegy évesen – egy évvel a KEK-döntő után! – az utánpótlásnál kapott feladatot, de 1968-ban már a nagycsapat kispadján ülhetett.
A hetvenes évek elején Feri bácsi korábbi csapattársa, Kovács Imre, majd Kalocsay Géza vezényelte a Vidit. „Kacsa bácsi” helyére érkezett 1972 nyarán Kovács Ferenc – egy olyan csapathoz, amelyről, még a legelfogultabb szurkolók sem állíthatták, hogy a főváros centrikus magyar labdarúgás legszűkebb elitjébe számított. De, ez hamarosan nem lehetett kérdéses!
Feri bácsi erős keretet „örökölt”, hiszen a Videoton első „aranycsapatának” máig megsüvegelt ászai közül Kovács József, Karsai László, Nagy II János, Wollek Tibor, Szalmásy Tamás, Tieber László, Fejes Gábor, Hartyáni Gábor, Nagy III János és Burka Imre már az előző idényben is játszott, és a későbbi sikeredzővel együtt érkezett klubunk történetének egyik legjobb kapusa, Kovács László is. De, olyan csapatot, amelynek stílusa van, amely a korszak két nagyágyújának, az Újpesti Dózsának és a Ferencvárosnak is egyenrangú ellenfele, amelynek tulajdonképpen bajnokságot kellett volna nyernie 1976-ban – Feri bácsi csinált.
A magyar labdarúgás megunhatatlan és kiapadhatatlan folklórjában jól ismert történet, miként „kellett” a Ferencvárosnak nyernie a bajnokságot, miért nem végezhetett a „vidéki” Videoton a tabella tetején.
A legtöbb emlékező a mindent eldöntő, Üllői úti, Ferencváros – Videoton (1-1) játékvezetőjét, Müncz Györgyöt okolja – de csacskaság lenne azt hinni, hogy a bármennyire is rutinos, jó bírónak számító Müncz 1976 Magyarországán egyedül dönthetett ilyen fontos kérdésben.
A következő bajnokságban még Kovács Ferenc ült a Vidi kispadján – csapatunk a 6. helyen végzett – majd átadta a helyét Lantos Mihálynak, ő pedig a Vasashoz, majd a válogatotthoz szerződött.
Angyalföldön nem túl hálás feladatot kapott. A piros-kék klub centenáriumi évében bajnokságot nyerő csapatát vette át. „Csak” ötödik lett végül, de azért annak a szezonnak is van pozitívuma: Feri bácsi felfedezte és a Fáy utcába vitte Kaposvárról a későbbi Pazar csatárt, Kiss Lászlót.
A fájó emlékű argentínai világbajnokság után már a válogatott kispadján találjuk. A feladat ismét nem túl hálás, hiszen a szövetség a korszak legjobb játékosait eltiltotta.
Ezt követően három év debreceni edzősködés után – ismét csak azt mondhatjuk, hál’ Istennek – újra a Vidi következett.

„Amikor Debrecenből visszatértem Fehérvárra, és átvettem azt a Vidit, amely bundameccsel maradt bent, hiszen pénzért vette a bennmaradást jelentő szombathelyi meccset, egyetlen dolgom volt: felrázni a csapatot. Elmondtam az öltözőben, hogy uraim, ez az utolsó lehetőségük. Visszahoztam Győrből Burcsa Győzőt, és végül a harmadik helyet szereztük meg. Így indultunk az UEFA-kupában. Sokan emlékeznek rá, hogy a csehszlovák Dukla Prahával kezdtünk, és az ellenfél játékosa, bizonyos Urban ziccert rontott Fehérváron. Ez volt a rajt, továbbléptünk, Párizsban pedig leiskoláztuk a PSG-t. A franciák alighanem a mai napig emlegetik, hogy egy ismeretlen magyar csapat háromszor verte el őket, hiszen itthon kettő nullás vezetésünknél köd miatt félbeszakadt a visszavágó, de a megismételt meccsen is nyertünk egy nullára. Amikor jött a harmadik fordulóban a jugoszláv Partizan Beograd, láttam a fiúkon, hogy elképesztően idegesek. Na, mondtam magamban, ki kell találni valamit. A meccs napján odaszóltam a buszsofőrnek: "Te, Imre, tudsz szerezni szex-videokazettát?" Ô meg bólogatott, és ebéd után szépen besétáltunk a fiúkkal a Videoton kultúrházába, bezárkóztunk, és én bekapcsoltam a videót… Délután öt nullára győztünk… A folytatásban a Manchester Uniteddel nem voltunk egy súlycsoportban, ott csak egy esélyünk volt, bekkelni kint és itthon. Tudtam, ha tizenegyesekre kerül sor, Disztl Peti kivédi a szemüket. A Manchester ívelgetett, mi meg folyton lesre állítottuk az angolokat. Tartalékosan is sikerült a bravúr, a Zseljeznicsar ellen pedig megint velünk volt a jó isten. Szarajevóban a visszavágón Csuhay Jóska három perccel a vége előtt lőtte a továbbjutást érő gólunkat. A döntőre gyakorlatilag elfogytunk, de hiába kaptunk ki itthon három nullára, Madridban azért megmutattuk, hogy mit érünk. Májer Lajos góljával nyertünk.”

Kovács Ferenc a Videoton FC tiszteletbeli elnöke

Feri bácsi az UEFA-kupa siker, a madridi győzelem után még egy évig Székesfehérváron maradt, de a nagy álom, a bajnoki cím megszerzése az 1985-86-os szezonban sem sikerült. Talán nem is lett volna realitása, az itthon verhetetlen Honvéd jobb csapatnak számított.
Utána - talán a Bernabeu stadionban aratott győzelem „hozományaként" egy spanyolországi kaland következett, a Kanári-szigeteken a Las Palmas - miközben a Vidi csak 14. lett az 1986-87-es bajnokságban - majd az immár harmadik székesfehérvári korszaka.
A Mester 1987 nyarán búcsúzott a Viditől - aligha gondolta akkor, hogy bő két évtizeddel később tér majd vissza. Két állomása volt még edzői pályafutásának, az 1989-90-es idényben a Szeged, majd a következő két szezonban - éppen Varga István bajnokcsapatát átvéve - az Újpest. Utóbbival 1992-ben megnyerte a Magyar Kupát, ugyanazt a trófeát, amellyel 1968-ban elkezdte edzői pályafutását.
Utána, hosszú évekig csönd, önként vállalt szilencium.
Talán így is maradt volna az idők végezetéig, ha Orbán Viktor, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia megálmodója, és Mezey György, a szakmai munka atyja nem csábítja Felcsútra, majd Fehérvárra.
„Meggyőztek, hogy olyan célok vannak, amelyekért érdemes újra dolgozni. A munka ugyan hasonlít a faültetéshez, ahol folyamatos, áldozatos munkára van szükség, és az első gyümölcsökre sokat kell várni, de feltétlenül megéri" - mondja az ünnepelt.
Feri bácsi pedig úgy dolgozik, mintha az a két évtized el se röppent volna. Az utóbbi években nem nagyon rendeztek nélküle mérkőzést Székesfehérváron, sőt, ha csak teheti, ott van akkor is, amikor vendégségbe megy a Vidi.
Ő a klub tiszteletbeli elnöke, de senki ne gondolja azt, hogy a névjegykártya átadásával befejezte tevékenységét. Jóval többet tesz annál, mint amit a tiszteletbeli funkció feltételez. Járja a pályákat, nézi a játékosokat, az edzéseket, a meccseket, bölcs tanácsokat ad.
Dolgozik azért, hogy újra nagy csapat legyen a Vidi.

Kitüntetések

2009-ben a Magyar labdarúgó-szövetség Telkiben zajló közgyűlésén a szervezet - immár hagyományosan - díjazta a múlt, a jelen és a jövő szakembereit. A Magyar Labdarúgásért Emlékérem kitüntetést Kisteleki István társaságában Sepp Blatter, a FIFA, és Michel Platini, az UEFA elnöke nyújtotta át.
Bronz fokozatú elismerésben részesült Boczkó Gyula és Gerencsér Tibor, ezüst fokozatú kitüntetést vehetett át idősebb Dárdai Pál, Illés János, Jakab Béla és Kurják Ferenc, arany fokozatú érmet pedig Forgács József, Kovács Ferenc, Pauker Kálmán, Raduly József, Szőcs János, Tarsoly Csaba és Várhidi Pál kapott.
2010-ben Székesfehérvár önkormányzatának ünnepi közgyűlése augusztus 20-a tiszteletére díszpolgári címet adományozott Kovács Ferenc mesteredzőnek.