Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Garancsi István, a Videoton FC tulajdonosa, nyílt levélben tiltakozik a sportnapilap klubunkat ért támadásai ellen.
NYÍLT LEVÉL
Nemzeti Sport – Videoton 4-0
A Nemzeti Sport vasárnapi számát kézbe véve, ismételten sajnálattal állapítottuk meg, hogy az újság tendenciózusan támadja a Videoton FC-t, a tényeket figyelmen kívül hagyva kelti a klub rossz hírét.
A több lépcsős nyári támadássorozat azzal kezdődött, hogy minden alapot nélkülöző, szenzációhajhász „hírt” közöltek svéd sztárjátékosok Székesfehérvárra érkezéséről. Majd mikor kiderült az információ kacsa, Larsson és Carew már edzőnek érkezett volna az egyik legerősebb magyar csapathoz, úgy, hogy azért néha beszállnak játszani… Folytatódott azzal, hogy Bojan Djordjic és Martin Mutumba megvásárlása után tényként írt a lap a valósággal még csak köszönőviszonyban sem levő átigazolási összegeket – azt sugallva, hogy a Videoton FC ész nélkül költekezik, nyakló nélkül szórja a pénzt.
Mindezt, szinte szó nélkül (el)tűrtük.
Az azonban már a becsületsértés határát súrolja, amit a vasárnapi lapszám Polonkai Attila rosszulléte kapcsán állított: az, hogy a szakmai és orvosi stáb, felelőtlenül, a játékos egészségét kockáztatva küldte pályára a középpályást.
Tudjuk, hogy a sajtóhelyreigazítási ügyekben, a bulvárban, a botránykeltésben a sportnapilap jobb, mint mi vagyunk. Sajnáljuk, hogy saját pályánkon, ott, ahol a teljesítmény és az eredmény, a Fair Play számít, nem tudunk megmérkőzni. Igaz, ott a sportnapilap aligha kapna licencet…
Sajnáljuk, és nem tudunk mit tenni. Így, a magam részéről nem tudok mást tenni, mint személyemet illetően bojkottálni a Nemzetinek aligha nevezhető sportlapot.
Garancsi István
![](_files/news/small/9981.jpg)
Mivel a portugál játékos a mérkőzés eredeti időpontjában még nem volt csapatunk igazolt futballistája, így ő nem játszhat szerdán.
![](_files/news/small/9980.jpg)
Legutóbb a hazai, Siófok elleni bajnoki mérkőzésünket vezette a 29 éves játékvezető. Még gólt sem kaptunk bajnokin, amikor ő volt a "spori".
![](_files/news/small/9979.jpg)
Szinte hihetetlen, de az eddigi 17 siófoki vendégszereplésünk alkalmával csupán háromszor sikerült nyernünk. Most a negyedik diadalra készülünk!
![](_files/news/small/9976.jpg)
Nem kell azonban szurkolóinknak kétségbe esniük, ugyanis Siófokon a mérkőzés előtt még lehet venni belépőt.
![](_files/news/small/9975.jpg)
Szerdán este Siófokon lépünk pályára, augusztus 20-án pedig az újonc Pécs csapatát látjuk vendégül.
![](_files/news/small/9974.jpg)
Unalmas mérkőzésen, gyengén játszottunk, hosszabbítás után végül büntetőkkel továbbjutottunk.