hu en
2010. Június 30. 08:19
Megtettük az első lépést az európai focihoz vezető úton

Djordic és Mutumba éjfélkor érekezett Windischgarstenbe. Igazolásukig hosszú és rögös út vezetett.

Svédországból igazolt két játékosunk, Djordjic és Mutumba menedzserei kíséretében tegnap éjféltájt érkeztek meg a csapat szállodájába. A hosszúra sikerült nap - reggel 8 órakor szállt fel a gépük Stockholmból - ellenére, ma a többiekkel együtt reggeliztek és indultak 9 órakor edzésre. Vezetőedzőnk, dr. Mezey György szerint e két játékos Magyarországra történt igazolása, áttörést jelenthet nem csak a Videoton életében, de hosszabb távon talán az egész magyar futballban is.

- Hosszú hetekig tárgyaltunk, mire végre világos helyzet alakult ki a Svédországból érkező két új játékosunkkal kapcsolatban – árulta el honlapunknak dr. Mezey. - Végül kiderült, a svéd klub húzta az időt, mert addig nem akarta kiadni sem Djordjicot, sem Mutumbát – mindketten futó szerződésű játékosok – amíg nem talált helyettük másokat. A Videoton ezzel a kettős igazolással egy olyan, Európa felé vezető lépést tett, ami szerintem áttörést jelent. Ezért, kíváncsian várom a folytatást. Azt is elárulhatom, a héten várunk még újabb csatárt, s továbbra is dolgozunk a középső védő-kérdés megoldásán. Utóbbival kapcsolatban szintén folynak az egyeztetések. Három védőt szemeltünk ki magunknak, ám az első számú jelölt – teljesen érthető módon - az Aberdeenből a Celticbe igazolt, a második számú pedig Dániából Törökországba ment és nem minket választott. Mindezek kapcsán ki kell mondjuk, pillanatnyilag ott tart a magyar labdarúgás, hogy utolsó esélyként jönnek ide játékosok. Egyébként, ha mind a csatár, mind pedig a belső védő igazolását megoldottuk, az idei évre befejeztük a szerződtetéseket. Nem untatnám az olvasókat a részletekkel, de iszonyú kacskaringós utat kellett befussunk annak érdekében, hogy megtaláljuk és idehozzuk a csapat számára minőségi változást jelentő játékosokat. Időnként türelmet és ideget ölő események folytak, de úgy tűnik, túl vagyunk rajta. A többi majd a pályán eldől.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek