hu en
2010. Június 22. 14:43
Értékelés és évnyitó egyben

Jövőre három fronton kell eredményesen felvennünk a versenyt.

A Videoton FC a bajnokság lezárulását követően adós maradt a szezon értékelésével. Többek között ezt az adósságát törlesztette ma délelőtt Székesfehérváron, a helyi és az országos média képviselői felé. A klub képviseletében Berzi Sándor, ügyvezető, dr. Mezey György, vezetőedző és Garancsi István, tulajdonos jelent meg.

Ügyvezetőnk, Berzi Sándor egyértelműen pozitívan ítélte meg a 2009-2010-es idényt, amelyben csapatunk az előzetes elvárásoknak megfelelően szerepelt, s az ezüstérem megszerzése mellett a nemzetközi szereplés jogát is kivívta. Mindemellett kiemelte, örömtelinek tartja a klub és a szurkolók közötti közvetlen viszony kialakulását, s azt, hogy a honi bajnokságban a Videotont kísérte el a legtöbb támogató az idegenbeli mérkőzésekre és szurkolóink mindvégig sportszerűen buzdították a csapatot. Végül, de nem utolsósorban megemlítette a biztos anyagi háttér fontosságát, amely megteremtette a nyugodt körülményeket, a jó szereplés alapját.

Vezetőedzőnk, dr. Mezey György szakmai szempontból – ahogyan ő fogalmazott, röviden és tömören – értékelt. E szerint a célkitűzést teljesítette a csapat, amely markáns támadófutballt játszott és igazi profi csapathoz méltó bázison működött. Voltak azonban mérkőzések, amelyeken kulcsjátékosok alulteljesítettek, néhány meccsen balszerencsések voltunk, s az is előfordult, hogy téves játékvezetői ítélet áldozatai lettünk. Mindezt így utólag nem felhánytorgatni akarta a Mester, csak megjegyzés szintjén említette őket. Ami most következik, az a csapat újabb átszervezése: a feladat olyan gárda kialakítása, amely nemzetközi szinten is megállja a helyét.

Természetesen felmerült a Larsson-Carew kérdés is, amellyel kapcsolatban dr. Mezey György azt mondta, nem is érti hogyan kerülhetett képbe két ilyen név, amikor csak Larsson ára durván 7 millió euró lenne. Ekkora összeget pedig a klub képtelen kifizetni. Mindazonáltal, az átigazolásokkal kapcsolatban az is elhangzott, a vezetés valóban igyekszik megszerezni azokat a megkapható, magyar futballistákat, akik erősítést jelenthetnek. Ennek jegyében került Fehérvárra Gosztonyi és Hídvégi. Ugyancsak erősítettünk kapusposzton, a hozzánk igazolt Bozsovics első számú hálóőrként kezdi a szezont. További egyeztetések is zajlanak, mindenképpen szeretnének még középpályást és támadót hozni, ám ezekről konkrétumok még nem hozhatók nyilvánosságra.

A távozókról sem tudtak sok mindent mondani. Konkrét tárgyalások egyelőre csak Alves és Horváth eladásáról folynak. E két játékos távozása olyan szintű bevételt jelenthetne a klubnak, amely újabb igazolásokat tennének lehetővé. Rajtuk kívül persze lehetnek még végleg, vagy kölcsönbe eligazolók. Présinger iránt, például, három klub is érdeklődik.

Ami az előttünk álló, 2010-2011-es idényre vonatkozó célkitűzéseket illeti: a bajnokságban a dobogó legfelső foka, a Magyar Kupában a döntőbe jutás, míg nemzetközi porondon a továbblépés a feladat. Ahhoz, hogy mindezek meg is valósulhassanak, az igazolásokon túl, a keret bővítése is hozzátartozik. Mint azt dr. Mezey György kifejtette, nemzetközi tapasztalatok szerint mintegy 35 fős legénységgel lehet több fronton, eredményesen felvenni a küzdelmet. Ezt mutatta itthon legutóbb, a Debrecen példája is, akik a bajnokságon túl elhódították a Magyar, illetve a Liga Kupát is.

Újságírói kérdésre Garancsi István arról tájékoztatta a média képviselőit, hogy az ügyvezető személyének kérdése még nem aktuális, hiszen jelen pillanatban Berzi Sándor tölti be ezt a posztot, s csak abban az esetben kerül napirendre a kérdés a klubon belül, ha őt beválasztják labdarúgó szövetségbe. Mivel azonban a Fehérvár FC Kft. száz százalékosan magántulajdonban van, ebben az esetben sem kell pályázatot kiírnia a posztra, a tulajdonosi kör dönthet a személyi kérdésről.

Végül szó esett a MOL-lal kötött támogatói megállapodásról, illetve arról, hogyan értékelik a vezetők az Európa Ligában első ellenfelünk, a Maribor elleni esélyeinket. Erről azonban honlapunk olvasói már tegnap értesülhettek.
 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek