hu en
2010. Április 30. 11:50
Forradalom zajlik a Vidi életében

Jó hangulatú, élénk érdeklődéssel kísért estet tartottak csütörtök este a Club 1941-ben, amelynek vendége csapatunk vezetőedzője, dr. Mezey György volt.

Szurkolóink többsége minden bizonnyal régóta várt az alkalomra, hogy a Mestertől közvetlenül is kérdezhessen, illetve elmondhassa neki a csapat játékáról, vagy az egyes játékosokról a véleményét.

Nos, mind a kettőre akadt példa a szokásosnál hosszabbra nyúlt beszélgetés folyamán, amely – irodalmi nyelven szólva – in medias res indult, hiszen az első kérdés mindjárt arra irányult, hogyan értékeli a vezetőedző az eddigi munkáját és hogyan látja a közeljövőt a Videotonnál?

„Forradalom zajlik a Vidi életében. A csapat olyan úton indult el, amely meghatározó lesz a fehérvári foci életében. Minden adott ahhoz, hogy ez a gárda első legyen, és azt is el kell mindenkinek ismerni, hogy Magyarországon ma, a Videoton a legkiegyensúlyozottabb csapat. A következő három mérkőzésen – Kaposvár, MTK, Debrecen – minden eldőlhet. A csapat nagyszerű közösséget alkot, a játékosok lelkiismeretesen, keményen dolgoznak hétről hétre. Ilyen lelkes társasággal nem is találkoztam még a pályafutásom során, megérdemelnék a bajnoki címet”, válaszolta a Mester.

Izgalmas kérdés, hogy mi lesz a bajnokság után? A nemzetközi szereplés már biztos, de akár az Európa Ligában, akár a Bajnokok Ligájában nyer indulási jogot a csapat, már most felmerül: kikre vár a „nagy feladat”? „Minden bizonnyal, mint minden évben, lesznek távozóink és érkezőink. Én már most gyűjtöm az információkat és előzetes tárgyalásokat folytatok az ügyben, kiket lehetne Fehérvárra hozni. Túl nagy nevekben nem gondolkozhatunk, hiszen azoknak a játékosoknak, akik komoly húzóemberek lehetnének, több millió euró az ára, s ezt a mi klubunk sem engedheti meg magának.”, hangzott el a beszélgetésen.

Ugyancsak a szezon végére vonatkozó kérdés, vajon marad-e a Videoton kispadján dr. Mezey György? „Egyértelmű választ erre egyelőre nem tudok adni. Várjuk meg a bajnokság végét, lássunk tisztán a közeljövőt illetően. Amennyiben a feltételek adottak lesznek a nemzetközi szerepléshez, szívesen maradok. Egy biztos azonban: ha egyszer felállok a fehérvári kispadról, a Videotonban sem maradok tovább. Nem tudnám – képletesen szólva – az irodából figyelni a csapat szereplését.”, mondta dr. Mezey.

Természetesen szó esett a szurkolókról, akiket a bajnokság során többször is megszólított vezetőedzőnk, arra buzdítva őket, jöjjenek minél többen a mérkőzésekre. Nem egyszer nyilatkozta azt is, a csapat teljesítményéhez mintegy harminc százalékot tehetnek hozzá a támogatásukkal. „Minden elismerésem azé a táboré, amely a kapu mögötti szektorból drukkol a Vidinek minden hazai mérkőzésen, sőt idegenbe is elkísérnek minket. Megítélésem szerint ez a tábor az ország legjobbjai között van. Sajnos ugyanez nem mondható el a kispad fölött ülő, némileg idősebb nézőkről. A játékosok is többször szóvá tették, hogy onnan csak a fricskázást és a kritikát hallani. Tudjuk azonban, hogy ez a jelenség is hozzátartozik a mérkőzések világához, hadd mondják a magukét! Összességében nem téma az ő viselkedésük”, jelentette ki a Mester.

Fentiek mellett olyan egyéb témákról is szó esett még, mint játékvezetés, Puskás Akadémia, külföldi edző, pontrúgások, kombinációk, vagy a Sóstói pálya talaja. Ezekről most azért nem számol be honlapunk részletesebben, mert többször szó volt már róluk a vidi.hu-n is. A hangulatos este végén a szurkolók saját készítésű, Vidi címer alakú hűtőmágnessel és vezetőedzőnket ábrázoló matricával lepték meg dr. Mezey Györgyöt.


 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek