hu en
2010. Április 24. 16:21  -  Németh Zoltán
U13: Felcsúton ért véget a veretlenség

A Puskás Akadémia vendégeként veszítette el idei veretlenségét a Videoton FC U13, mely az első félidő végén kapott gólok miatt maradt pontok nélkül.

Fiataljaink a 2010-es esztendő eddigi fordulóiban magabiztosan meneteltek, 5 győzelem mellett mindössze 1 döntetlen került a csapat neve mellé. Felcsútra tartalékosan utazott a gárda, több játékosunknak is sérülés miatt kellett kihagynia az U13 Kiemelt Bajnokság 23. fordulóját. A tabella negyedik helyén álló akadémisták ellen jól kezdett a Vidi, az első 20 percben a vendégek uralták a derbit, azonban játékosaink két hatalmas helyzetet is kihasználatlanul hagytak. Nagy árat fizetett ezért csapatunk, az első félidő hajrájában ugyanis a felcsútiak első lehetőségüket gólra váltottak, majd 7 percen belül újabb két találatot jegyeztek. Fordulás után ismét jó játékkal rukkolt ki csapatunk, azonban nem sikerült a szépítés, sőt, a Puskás Akadémia egy újabb eredményes támadással 4-0-ra alakította a végeredményt.
 

CÍMKÉK
mérkőzés idegenbeli utánpótlás vereség 2009-2010 U13 I. osztály, Nyugati csoport Puskás Akadémia Felcsút U13 - Videoton FC U13
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek