Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A félidőben még a Budaörs vezetett 1-0-ra, de a második játékrészben gólparádét rendezett a Vidi II.
A vendégek kezdték aktívabban a találkozót, az első percekben a Vidi II beszorult saját térfelére. Az 5. percben egy lesgólt szereztek a vendégek, 3 perccel később azonban már érvényes gólt lőtt a vendégek csatára, Márkus Tibor, aki több mint 70 NB I-es mérkőzésen szerepelt korábban.
A gól után a Vidi II kijött a szorításból és a 18. percben Papizsanszkij fejese ment alig kapu mellé. A 23. percben Móri gyönyörű cselekkel tört be a 16-oson belülre, lövése azonban elkerülte a vendégek kapuját. A mérkőzés ezen periódusában közel állt csapatunk az egyenlítéshez. Az első félidő második felében egyértelműen csapatunk irányította a játékot, több ígéretes helyzetet is kialakítottak a vendégek kapuja előtt, de még a legnagyobb helyzetet is kihagyták a piros-kék mezben futballozó hazaiak.
A második félidő elején sokkal intenzívebben támadott a Vidi, mint tette azt az első félidőben, de a befejezéssel továbbra is gondok voltak. Egészen az 57. percig, ekkor ugyanis Máté János hatalmas kapáslövése után a labda a vendégek kapujában kötött ki. Az egyenlítést követően egyértelmű fölényben játszott a Vidi és csak idő kérdése volt, mikor szerzi meg a hazai csapat a vezető gólt. A 67. percben Lencse 100%-os ziccert rontott ám egy perccel később már nem hibázott, Olasz hozta kihagyhatatlan helyzetbe a Vidi támadóját és Lencse ezúttal higgadtan értékesítette a helyzetet. A piros-kékek tovább folytatták a gólgyártást, a 78. percben Margitics adott remek labdát Olasznak, és a félidőben csereként beállt játékos, szép mozdulattal juttatta a labdát a vendégek kapujába. Olasz egyébként ősszel is gólt lőtt a Budaörsnek. A 86. percben kiállították a vendégektől Mihályit, aki csúnyán felrúgta Margiticsot, szerencsére a Vidi játékosa tudta folytatni a játékot. A 92. percben ajándék büntetőhöz jutottak a vendégek, Farkas Ádám lövését Halasi majdnem védte, de végül a labda a kapus hasa alatt bevánszorgott a kapuba. A slusszpoén 1 perccel később jött, amikor egy gyorsan elvégzett szabadrúgást követően Margitics lőtt nagy gólt. Teljesen megérdemelt Vidi siker született, és ha a játékosok kicsit jobban koncentrálnak a kapu előtt, akkor akár nagyobb különbségű is lehetett volna a győzelem.
![](_files/news/small/9036.jpg)
Zsolnai Róbert és Andre Alves góljaival 1-1-es döntetlent hozott csapatunk szolnoki vendégjátéka.
![](_files/news/small/8996.jpg)
Sárga lapja miatt egyik, pénteken pályára lépett játékosunk sem játszhat a hollandok elleni újabb Eb-selejtezőn, kedden, Amszterdamban.
![](_files/news/small/8995.jpg)
Vezetőedzőnk agresszívebb, célratörőbb futballt várt a válogatottól a hollandok elleni Eb-selejtezőn.
![](_files/news/small/8940.jpg)
A Debrecen minden bizonnyal felszívja mára magát, hiszen az utolsó esélyük ez a mérkőzés arra, hogy közeledjenek az élen lévőkhöz.
![](_files/news/small/8935.jpg)
Középpályásunk szerint igazi csúcsrangadó lesz a Debrecen fehérvári vendégjátéka, melyen a csapat számít szurkolói segítségére.
![](_files/news/small/8934.jpg)
Csapatkapitányunk szerint megmutattuk, mindegy ki fut ki a pályára, a keret minden tagjának egyforma a lelkesedése, a kűzdőszelleme, a felkészültsége.