Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Március utolsó napján a Sóstói Stadion ad otthont a Nike-Premier Kupa Regionális döntőjének, melyen 8 csapat léphet pályára.
A Nike-Premier Kupa 2009/2010-es kiírásának regionális fináléjában nyolc csapat szerepelhet, a házigazda Videoton mellett a Dorog, a Kecskeméti TE, a Puskás Akadémia, a Salgótarján, a Szekszárdi UFC, a Tatabánya és a Vác FC vesz részt. Valamennyi csapat sikerrel vette a megyei, majd kis-régiós döntőket, így a fehérvári Regionális Döntőn valóban a térségükben legjobbnak számító csapatok indulhatnak. A tét óriási, hiszen a nyolc gárdából csak az első kettő juthat az országos döntőbe, melyet április 10-én a felcsúti Puskás Akadémián rendeznek. Az országos bajnoki címet elnyerő csapat képviselheti majd hazánkat a 20 csapatos Európai Döntőn, melyből szintén az első kettő juthat ki a Világ Döntőre. A székesfehérvári regionális finálé mérkőzései március 31-én 10 órakor kezdődnek a Sóstói Stadionban.

A hétvégi fordulóban öt csapatunk is vendégként szerepel majd, fiataljaink közül a 19 évesekre vár a leghosszabb túra.

A tavaszi szezon felénél összefoglaltuk, hogyan állnak korosztályos csapataink az utánpótlás bajnokságokban.

A Soproni Liga mezőnyében a vidéki csapatok közül a ZTE ellen játszotta a második legtöbb bajnokit a Vidi, vasárnap 74. alkalommal találkoznak a felek.

Hét csapatunk kilenc korosztályos bajnokit játsszik az elkövetkező napokban, az U14 és az U12 kétszer is pályára lép a héten.

Az óbudai Puskás Pancho Sport Pubban került sor a 2010-s Puskás-Suzuki Kupa sorsolására, a Vidi U17 a Real Madriddal játssza a nyitómeccset.

A korosztályos bajnokságok hétvégi, 18. fordulójában hat együttesünk is hazai környezetben lép pályára.