hu en
2010. Február 03. 07:45
U12: Rangos nemzetközi torna a felkészülési programban

A nagypályás bajnokságban ősszel debütáló Videoton FC U12 megtisztelő meghívásban részesült, Vajda Gusztáv és Poór András tanítványai a Vasas nagyszabású nemzetközi tornáján vesznek részt február második hétvégéjén.

Legifjabb korosztályunk két hete kezdte meg a felkészülést, az edzések mellet az U13-as kerettel játszott házon belüli előkészületi mérkőzéseket a csapat. Hamarosan sűrűsödik a program, hiszen több megmérettetés is várt a fiatalokra.- A Vasas Pasarét Kupára a korosztály legjobb hazai csapatait, így a Videotont hívták meg. A mezőnyben ott lesz az MTK, a Honvéd és a Ferencváros is, mellettük a szerb Vojvodina és több osztrák klub is a leendő ellenfelek között lesz. A február 13-14-én megrendezésre kerülő torna után több felkészülési mérkőzést is tervezünk, a Dunaújvárossal és a Tabán SC-vel például biztosan játszunk, de más csapatokkal is egyeztetünk közös gyakorlásokról - árulta el honlapunk érdeklődésére Vajda Gusztáv, a Videoton FC U12 edzője.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek