hu en
2010. Január 30. 16:59
Mezey György elégedett a mai teljesítménnyel

- Meglepő nap volt a mai, mert reggel, tökéletes volt a pálya, a munkások nagyszerűen rendbe rakták és játékra alkalmassá tették a műfüvet - kezdte az értékelést dr. Mezey György veztőedző. - Délelőtt rendben le is zajlott rajta egy utánpótlás mérkőzés. Mire azonban a játékosaink indultak volna melegíteni, a hirtelen leesett, nagy mennyiségű hó miatt, ismét alkalmatlanná vált a pálya.

Természetesen egyeztettünk a Lendva vezetőivel, akik így is vállalták a játékot. A körülményekhez képest remekül sikerült a találkozó, sőt azt mondom, helyenként a játék is tökéletes volt. Ami a második összecsapást illeti, egy nem túl egységes csapat lépett pályára a Kozármisleny ellen. Arra azonban figyeltem, hogy a kulcsjátékosok a saját posztjukon játszanak. Így Milanovics, Sifter, Radovics, Ponczók és Farkas II is a helyén futballozott. Mindennek az volt a célja, hogy ők a nekik megfelelő feladatokat gyakorolhassák, ezeknek a játékosoknak ugyanis képesnek kell lenniük arra, hogy bármikor beugorjanak, ha az "előttük" játszókkal történik valami az "első sorban". Külön kiemelném ma az U19-es játékosokat: Szolnoki remekül állt be a Lendva elleni találkozón, de dícséret illeti Soóst is, aki a második mérkőzés legjobbja volt, szinte egyáltalán nem hibázott. Ilyen hibátlan, okos futballt alig láttam. Ha így folytatja, hamarosan az első keretben találhatja magát. Melegen ajánlom őt szurkolóink figyelmébe. Összességében pozitív nap volt a mai a számomra.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek