Hétfőn délelőtt kezdődött az a két napos szakmai továbbképzés, amelyet a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián tartottak az ottani edzőknek, illetve a társegyesületek szakembereinek.
A közel 30 fő nemcsak az elméletet hallhatta, de gyakorlataban is megnézhette, kipróbálhatta mindazokat a fogásokat, praktikákat, amelyekről szó esett az előadásokon. A résztvevők között mások mellett ott voltak a szakmai csoport tagjai: Kovács Ferenc, Gellei Imre, valamint Jakab János. "Gondolatébresztő és tanulságos volt a tegnapi nap" - mondta Borsányi István, a Videoton U18 csapatának edzője. "Nagyon kreatív társaság gyűlt össze, s ez még inkább hozzájárult az elmúlt két nap sikerességéhez." Az edzők megismerkedhettek többek között a gyakorlópálya lehetőségeivel, ahol dr. Mezey György, az akadémia tanácsadó testületének vezetője mutatta be hogyan lehet és kell egyénileg fejleszteni a játékosokat. Az interaktív edzésen, amely igen jó hangulatban telt, az is kiderült, igen apró dolgokra is oda kell figyelnie a trénernek. "Véleményem szerint, ha beépítjük a látottakat az edzéseinkbe, előre lehet lépni a gyerekekkel" - mondta Borsányi István. "Meggyőző volt mindaz, amit láttunk, örülök, hogy itt lehettem."A tegnapi nap folyamán egyébként szó volt még a visszajátszó játékosok problematikájáról, amelyről Varga István, NB-II-es együttesünk vezetője tartott előadást, illetve Disztl László és Szíjjártó István a csapatjáték - védekezés témakörében tartott elméleti képzést, amelyet gyakorlati bemutató követett. Este kötetlen beszélgetés keretében vitatták meg a résztvevők a nap során hallottakat és látottakat. A második szakmai napon ismét elmélet és gyakorlat következett: Vincze István és Mózner János a labdaszerzés utáni előrejátékról és a befejezésekről beszélt, majd ismét dr. Mezey György mutatott gyakorlatokat arra, hogyan lehet labdát szerezni 4-4-2-es, valamint 4-3-3-as rendszerben. A szakmai napokat értékelés, valamint közös ebéd zárta."Azt hiszen igen értékes két nap van mögöttünk, amelyre hihetetlen aktivítás volt jellemző. A sikerességnek azonban, a jó társaság mellett, az is volt a titka, hogy a Puskás Akadémia tökéletes hátteret biztosított nekünk. Köszönet érte!" - mondta zárszóként dr. Mezey György.