hu en
2009. December 01. 07:41
Mérlegen az ősz III.: Videoton FC-Puskás Akadémia U19
A Videoton FC utánpótlás csapatainak őszi szereplését bemutató sorozatunkat az akadémiai korosztályokkal folytatjuk. A Videoton FC-Puskás Akadémia U19 jól teljesített korosztálya kiemelt pontvadászatában, Disztl László edző tanítványai mindössze egy ponttal csúsztak le a dobogóról az ősz végén.
Csapatunk ráadásul meglehetősen sok, kilenc bajnokit vívott vendégként, igaz, pontjai nagyobb részét is idegenben szerezték Csurkáék. A mezőny eleje meglehetősen kiegyenlített, a listavezető MTK is csak hat pontnyira van a Viditől, így tavasszal akár még a bajnoki cím sem elérhetetlen az akadémistáknak.- A nyáron egy alaposan átalakult kerettel kezdtük a munkát, a célkitűzésünk az élmezőny elérése volt. Ősszel ezt tudtuk is teljesíteni, a negyedik helynél végezhettünk volna előrébb is, négy vereségünkből kettő fájó emlék a csapa számára. A Sopron és a Békéscsaba elleni bajnokikon olyan ellenfelektől kaptunk ki, akik a tabella hátsó régiójához tartoznak, az ezeken a meccseken elhullajtott pontok hiányoztak ahhoz, hogy a dobogón teleljünk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy 5 játékosunk is tagja az NBII-s felnőtt keretnek, ők nem játszhattak ezeken a találkozókon, a támadójátékunkban ők nagyon hiányoztak. Összességében elégedett vagyok, mert ott vagyunk az éremesélyesek között, tavasszal a rangadókon mindenképpen jól kell szerepelnünk, mert lehet még sanszunk az MTK befogására is. Sokaknak ez az utolsó utánpótlás éve, mindenki bizonyítani akar, ezt érzem a csapaton, mindenki szeretne eredményesen, éremmel kilépni a felnőtt futball világába - értékelt honlapunk kérésére Disztl László, a csapat edzője.Videoton FC-Puskás Akadémia U19A csapat helyzése a tabellán (U19 Kiemelt Bajnokság):4. Videoton FC-Puskás Akadémia U19    15 m.    9 gy.    2 d.    4 v.    37-15     29 p.A csapat mérlege hazai pályán:Videoton FC-Puskás Akadémia U19          6 m.    3 gy.    0 d.    3 v.    15-9       9 p.A csapat mérlege vendégként:Videoton FC-Puskás Akadémia U19          9 m.    6 gy.    2 d.    1 v.    22-6       20 p.Rúgott gólok az első félidőben:        17Rúgott gólok a második félidőben:    20Kapott gólok az első félidőben:         6Kapott gólok a második félidőben:     9Házi góllövőlista:11 gólos:    Gyurcsó Ádám 6 gólos:     Elek Bence 5 gólos:     Csurka Ádám 3 gólos:     Baracskai Roland, Tányéros Ádám, Tóth Péter 2 gólos:     Litkei Barna 1 gólos:     Molnár Csaba, Papp Szilárd, Csordás SzabolcsEgy találat öngól volt.Az U19 Kiemelt Bajnokság tabelláját itt tekinthetik meg.A Videoton FC-Puskás Akadémia U19 játékosainak részletes statisztikáját itt tanulmányozhatják.A Videoton FC-Puskás Akadémia U19 őszi meccsein készült legjobb fotókat itt tekinthetik meg.
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek