FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2009. Szeptember 10. Csütörtök, 10:09 - fehervarfc.hu /
A Nyíregyháza elleni statisztikánk
A két együttes találkozóinak története rövid időszakra nyúlik vissza, hiszen az első derbire az 1980-81-es bajnoki idényben került sor. Az azóta eltelt évek alatt összesen 18 alkalommal meccselt az FC Fehérvár a nyírségiekkel, ebből 12-szer győzött, 3-szor kapott ki és 3-szor ért el döntetlent, 31 fehérvári és 14 nyíregyházi gól született.

Most szombaton a 10. nyíregyházi találkozó kerül megrendezésre. Ami idegenbeli mérlegünket illeti, arányosan oszlanak meg az eddigi eredmények: 3 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség a mérleg, de még a gólok száma is ennyire egyensúlyban van: 9 fehérvári és 9 nyíregyházi találatot jegyeztek fel a krónikák. Ugyanakkor a vendégeknek eddig egyetlen egyszer sem sikerült pontot rabolni Fehérvárról, ahol 22 hazai, és 5 vendéggólt láthatott a közönség az eddig lejátszott 9 találkozóból.Góllövőlista3 gólos: Vadász Imre2 gólos: Májer Lajos, Szabó József, Waltner Róbert, Kuttor Attila, Nagy Dániel, Sitku Illés1 gólos: Szirják Attila, Tiber László, Burcsa Győző, Csongrádi Ferenc, id. Horváth Gábor, Novath György, Takács Lajos, Czéh László, Horváth Ferenc, Tóth Balázs, Lattenstein Norbert, Györök Tamás, Farkas Balázs, Dvéri Zsolt, Koller Ákos, Alison Silva 

Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek