hu en
2009. Március 08. 17:13
U15: Értékes pont Győrből
Bravúros pontszerzéssel startolt az U15-ös Kiemelt Bajnokság Nyugati csoportjának tavaszi idénye az FC Fehérvár számára. A 10. helyen telelő piros-kék gárda 0-0-ra végzett a fordulót a 3. helyről kezdő Győri ETO otthonában.
A bajnokság első fordulójában a győriek 7-0-ra tudtak nyerni a Sóstói Stadionban, Müller Csaba edző alakulata így nem számított esélyesnek a Rába-parti kiránduláson. Szerencsére csapatunk alaposan felborította a papírformát, a jól megszervezett területvédekezés érezhetően nem ízlett az ETO fiataljainak. A küzdelmes mérkőzésen mindkét csapat maga javára fordíthatta volna a találkozót, a győriek még büntetőt is lőhettek egy felesleges szabálytalanság után, ám a hazai csatár 11-esét Skultéti András, a fehérváriak kapusa kitűnő reflexel hárította! A vendégek legnagyobb helyzete Hudák András nevéhez fűződött, akinek jó 20 méteres ívelését a visszatáncoló hazai kapus tolta újjheggyel szögletre. A végeredmény így maradt 0-0, ami az őszi bajnoki eredményének és a tabellán elfoglalt helyezések ismeretében dícséretes eredmény az FC Fehérvár U15-től.U15 I. Osztály, Nyugati Csoport:Győri ETO U15 - FC Fehérvár U15  0-0Helyszín: GyőrDátum: 2009. 03.08. 10:00Az FC Fehérvár U15 összeállítása:Skultéti - Sinka, Gubacsi, Szalontai, Hushegyi (Balogh a 78. percben) - Galambos, Szabó, Katona (Boros a 75. percben) - Kalapács (Géresi a 50. percben), Hudák, Király (Ádám az 55. percben).Müller Csaba, az FC Fehérvár U15 edzője: Elégedett vagyok a látottakkal, a fiúk azt játszották, amit előzetesen megbeszéltünk. A hazaiak a büntetőből, mi a helyzeteinkből nyerhettünk volna, így igazságosnak érzem a döntetlent. Védekezésben végig öszpontosítottunk, ráadásul fizikálisan sem éreztem semmi problémát, pedig a felkészülésünk ezen része az időjárás miatt nem sikerült tökéletesen. Összességében az egy pontra mindenképpen rászolgáltunk.
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek