Honlapunk elsősorban természetesenklubunk, az FC Fehérvár életét tekinti témájának, úgy véljük azonban, néhabátran tágíthatjuk a horizontot – különösen, ha olyan „mondanivalóra” lelünk,amelyről hisszük, szurkolóink nagy többségének érdeklődésére tarthat számot.Ilyen lehet az a polémia, amelyben a világ egyik legtekintélyesebb szaklapja, alondoni World Soccer vizsgálja, merre tart a futball, milyen lehet a labdarúgásjövője. Kétrészes összeállításunk első felében a tudomány, és a technikavívmányaira fókuszálunk.
Atudomány befolyásolja az élet szinte minden területét, miért éppen a futballlenne ez alól kivétel? Bár Michel Platini, az UEFA elnöke gyakran hangoztatja,a futballt meg kell tartani olyannak, amilyen eredetileg volt, nem szabad, hogya technika meghatározó legyen, nehéz lesz kizárni a fejlődést. 1.Gyorsabbak, fittebbek, erősebbekKétségtelen, hogy a futballisták erőállapotának lineáris fejlődése még nemjutott a csúcspontjára. Szinte biztos, hogy ahogy a ma sztárjai jobberőállapotban vannak, mint, akár csak a hetvenes évek csillagai, és a fejlődésmég további javuláshoz vezet. Miles East fitneszedző, aki az angol PremierLeague játékosai közül is dolgozik néhánnyal, biztos abban, hogy még legalábbtíz százalékkal növelhető a játékosok teljesítménye. 2. GéndoppingSzögezzük le gyorsan: a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség 2003 ótatiltja a géndoppingot. Ugyanakkor, ne legyünk naivak: bizonyos formáiban nagyonnehezen szűrhető ki - nagyon nehéz megfogni az ezt alkalmazókat. A magyarnyelvben szépen kettéválik a mit szabad és a mit lehet kérdésköre. Maradjunkannál, amit lehet, noha egyelőre nem szabad: a géndoppinggal tökéletesizomzatú, alkatú sportolók jöhetnek létre, a kezelések alkalmazásával növelhetőa futballisták gyorsasága, ereje, mérete, az állóképessége, s az izomtömege is.3. MűszervekSimon Eassom, a De Monfort Egyetem a sporttudománnyal foglalkozó tanszékénekvezetője szerint elképzelhető, hogy hosszú évtized múlva a sportolók műszívvelis futballozzanak, vagy akár más szervek átültetése után játsszanak. 4. Őssejt bankAz őssejtek segítségével, illetve felhasználásával forradalmasítani lehet asérülések kezelését. Hihetetlenül lerövidítheti a regenerálódás idejét. 5. Robotok használataA játékvezetők robotokkal való helyettesítése alighanem túlmegy már a legvadabbemberi képzeleterőn is - azt is mondhatnánk, ha a bírókat lehet robotokkalhelyettesíteni, elveszíti a játék az emberi jellegét -, ugyanakkor kétségtelen,hogy ez a legdrasztikusabb módon bár, de bizonyos hibákat kizárna. Azokat,amelyek után mostanság azt mondjuk, a játékvezető is hibázhat, a játékvezető isember. A kutatásfejlesztésben élen jár a dél-afrikai Witwatersrand Egyetem,ahol olyan robotot alkottak, ami (vagy aki?) blöffölni is tud kártyázás közben.Martin Ridley, a robotokkal foglalkozó programozó szerint nagyon gyorsaneljuthat a tudomány odáig, hogy mimikára is képes robotokat, emberiviselkedésre képes gépeket hoz létre. Te jó ég, életre kelnek az amerikaiakciófilmek történetei?6. Robot partjelző, azaz asszisztensHa lehet ebben a kérdéskörben e kifejezést használni, sokkal életszerűbb, hogya partjelzőket, azaz az asszisztenseket kiváltsa a technikai fejlődés. Akutatók szerint a Global Position System (GPS) alkalmas arra, hogy megfelelőtechnikai feltételekkel meghatározza a lesállásokat, illetve hogy pontosanjelezze, honnan, kinek kell elvégeznie a szabadrúgásokat vagy a bedobásokat. 7. Chipek a játékosokonA játékosok cipőjében, sípcsontvédőjén, vagy éppen a labdában elhelyezett érzékelőknem csak azok meghatározásához adhatnak biztos információkat, hogy kit érintettutoljára a labda, vagy, hogy ki következhet bedobással, hanem azt is"eldöntik", hogy a játékost megrúgták-e, vagy esetleg, hogy afutballista színészkedik-e? Ezeket az információkat egyenesen át lehetirányítani a játékvezetőhöz, vagy akár az óriási eredményjelző tábla képernyőjénis megjeleníthetőek. 8. KommunikációEgy, alapvetően a mobiltelefonhoz hasonló készülék segítségével a játékosok folyamatosankommunikálhatnak egymással, vagy az edzőjükkel. Ha valaki elfáradt, vagytaktikai változtatásra van szükség, azonnal információcserére ad lehetőséget. Acsapatkapitány és az edző közötti párbeszédet is nagyban megkönnyíti ez alehetőség. ( -s –s) Folytatjuk.