hu en
2009. Január 28. 14:11
Csütörtökön Lokomotiv Zagreb - FC Fehérvár
Csütörtökön játsza a csapat a második felkészülésimérkőzését, ugyancsak Zágrábban. Az ellenfél ezúttal a másodosztályban küzdőLokomotív Zagreb együttese lesz.
- A Lokomotív a Dinamo fiókcsapata, tele fiatal, 23 évalatti játékossal - mondta Varga István, vezetőedző. - Minden bizonnyal keményiramot diktálnak majd, bár egyértelmű, hogy technikailag nem annyira képzettek,mint a Dinamo játékosai. Ami a mi tavaszi csapatunkat illeti, teljesen még nemállt össze, hiszen Tkacsuk még mindig nem érkezett meg, péntekre várjuk. Nagyonvalószínű, hogy ő is helyet követel majd játékával a kezdő tizenegyben. Csütörtökönegyébként olyan játékosok is lehetőséget kapnak, akik legutóbb nem, de lesznek,akik kedden is pályára léptek és holnap is játszanak majd. Ami változás lesz alegutóbbi felálláshoz képest, hogy a középpálya két oldalán szélsőszerű játékosok,Kulcsár és Darko Karadzsics kezdenek. Emiatt a két ék nem egymás mögött, hanem egymásmellett kell, hogy futballozzon. A játékrendszer összességében azonban nemváltozik a Dinamo ellenihez képest. Az eredmény ezúttal is számít, hiszennemzetközi megmérettetésről van szó, de elsősorban azt figyeljük, hogyanilleszkednek a játékosok egymáshoz, illetve hogyan mozognak abban ajátékrendszerben, amiben mi gondolkozunk. A várható holnapi összeállítás: Filipovics - Lázár, Koller, Horváth, Romero - Kulcsár,Sifter (Buljubasic) Polonkai, Darko - Alves, Vujovics
Hírek
Elek: Nagy élmény volt a Sahtar ellen játszani 2010. Január 28.

A tegnapi Sahtar elleni mérkőzés után ma regeneráló edzést tartott az Antalyában edzőtáborozó U21-es magyar válogatott. Az ebéd előtt Elek Ákossal beszélgetett honlapunk.

U18: Döntetlen a Dunaújváros ellen 2010. Január 28.

Újabb előkészületi mérkőzésen van túl a Videoton FC U18, Borsányi István együttese ezúttal a Dunaújváros hasonló korú gárdája ellen végzett 2-2-re a Sóstói Stadionban.

U19: Eger - Videoton-Puskás A. 1-4 2010. Január 27.

Újabb győztes felkészülési mérkőzésen van túl a Videoton FC-Puskás Akadémia U19, mely ezúttal az NBIII-s Eger otthonában nyert 4-1-re.

U17: Nyolc gól Hevesben! 2010. Január 27.

Kiütéses, 8-0 arányú győzelmet aratott a Videoton FC-Puskás Akadémia U17 az Eger U19 vendégeként, csapatunk az első félidőben három, a második játékrészben öt góllal terhelte meg vendéglátója hálóját.

Gólnélküli döntetlen a Sahtar ellen 2010. Január 27.

A héten a törökországi Antalyában edzőtáborozó, a március 3-i, olaszországi U21-es Eb-selejtezőre készülő olimpiai válogatottunk szerda délután az UEFA-kupa utolsó győztese, a Sahtar Doneckkel játszott előkészületi mérkőzést. Egervári Sándor gárdája a kilencven perc során egyenrangú ellenfele volt az ukrán gárdának, s végül gólnélküli döntetlent ért el – jelentette az mlsz.hu.

Koeman elégedett volt a Felcsúton látottakkal 2010. Január 27.

Ma délelőtt "országjáró” körútja második állomásaként Felcsútra érkezett a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Erwin Koeman és a válogatott technikai igazgatója, Szekeres Tamás. A kapitány megtekintette a Videoton ma a technikai pályán, illetve a műfüvön gyakorló elsőcsapatának edzését.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek