hu en
2008. November 05. 22:45
U19: Remi az FK Banat Zrenjanin ellen
A gólunkat Molnár Csaba lőtte.
  U19-es csapatunk szerdán délután a szerb FK Banat Zrenjanin otthonában lépett pályára felkészülési mérkőzésen. Csucsánszky Zoltán együttese 0-0-ás félidő után, 1-1-re végzett a nagybecskereki gárdával. A mieink a Nagy E. - Fekete, Stranigg, Tányéros, Golovics - Kovács T., Balaskó - Gyurcsó, Magyar B., Varga F. - Molnár Cs. összeállításban kezdtek. Csereként lépett pályára Török, Tóth G., Farkas V. és Csák.Az első félidei kiegyenlített játék után a 70. percben szereztünk vezetést. Fekete a jobb szélen ment el, majd a visszagurított labdát Molnár Cs. 13 méterről rúgta a bal alsóba, 0-1.A 80. percben egyenlített a hazai gárda. Tányéros rosszul számított ki egy labdát, majd a kitámadó center 5 méterről helyezett a hálónkba, 1-1.A mérkőzés után Csucsánszky Zoltán vezetőedző így nyilatkozott honlapunknak:- Egy harcos és tanulságos mérkőzést játszottunk a szerb csapattal. Sajnos előjöttek a bajnoki mérkőzéseken is látott hibák. Így ismét megerősítették bennem a fiúk, hogy mit is kell többet gyakorolnunk az edzéseken. Sok helyzetet dolgoztunk ki, s a befejezéseknél rossz döntéseket hoztunk.
Hírek
A Vidizóna ma esti tartalmából 2009. November 05.
Újra csütörtök van, így természetesen ma is jelentkezik a Vidizóna című magazin a Fehérvár Televízió műsorán, 19.45 órakor. Ferencz Balázs szerkesztő az alábbi tartalmommal várja az érdeklődőket:
Présinger hétfőn már edzhet 2009. November 05.
Présinger Ádám, junior-vb-bronzérmes védőnk, szinte azonnal megsérült azután, hogy az egyiptomi világbajnokság után hazatért Székesfehérvárra. A balhátvéd a vádliját fájlalja, ezért nem tudott a héten tréningezni - illetve, ezért maradt ki az Olaszország elleni Eb-selejtezőre készülő U21-es válogatottból.
Bajnoki hajrá előtt III.: U13, U15 2009. November 05.
A korosztályos bajnokságok hajrája előtti körképünk harmadik részében a Videoton U15 és U13 szereplésével foglalkozunk, a kiemelt pontvadászatban szereplő csapatok közül a 15 esztendősök állnak előkelőbb pozícióban.
Az első meccs az Újpest ellen: november 17-e 2009. November 05.
Megérkezett a Magyar Labdarúgó-szövetség Versenybizottságának határozata, a Magyar Kupa negyeddöntőjében, november 17-én, kedden, 18 órától rendezzük a Videoton FC - Újpest FC kupapárbaj első felvonását. A székesfehérvári találkozót a Sport TV közvetíti.
Alves és Kabát - "ikertestvérek" 2009. November 05.
A Soproni Liga góllövőlistáját jelenleg – azonos teljesítménnyel, 10-10 góllal – Andre Alves, a Videoton, és Kabát Péter az Újpest gólvágója vezeti. Érdemes lajstromozni kettejük góljait – kiderül, párhuzamos pályán haladnak.
Bajnoki hajrá előtt II.: U16, U18 2009. November 04.
A Videoton FC U16 és U18 hullámzóan teljesített az őszi szezonban, a bajnoki hajrát felvezető összeállításunk második részében e két gárda szereplését mutatjuk be.
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek