U16-os csapatunk a hétvégén az Újbuda együttesét fogadta. Borsányi István legénysége 1-0-ás félidő után, 2-0-ra győzött. A mieink a Takács - Fülöp, Hajdók, Tamás, Szili - Cebei, Hanák, Bicskei - Mosberger, Molnár T., Kovács Zs. tizeneggyel kezdtek. Csereként lépett pályára Cserna, Hegyi, Véninger és Nagy R.A 12. percben Cebei 25 méteres szabadrúgásból vette be a vendégek kapuját, 1-0. Gyönyörű gól volt.A 82. percben Hanák kapott egy kiugratást, majd a kijövő kapus mellett emelt a hálóba, 2-0.A mérkőzés után Borsányi István vezetőedző így nyilatkozott honlapunknak:- Nehezen kiharcolt győzelem volt. Jól védekeztek a vendégek, de úgy érzem, hogy megérdemelten nyertünk. Döntő volt, hogy 1-0-nál Takács ziccerben nagyot védett. Megküzdöttünk a sikerért!