- Gyakran mondogatják, a kapus szinte nem is csapatsportoló, az ő felkészülése sokszor közelebb áll az egyéni sportágakban versenyzőkhöz. Igaz ez? - Igen, ez sok szempontból így van. A kapus a csapaton belül is önálló, különálló személyiség, akinek a felkészítését külön kell választani a többiekétől. Az közismert, hogy a csapatok döntő többségében a kapusokkal külön szakember foglalkozik, más felkészítést, más edzésmunkát végeznek, mint a mezőnyjátékosok – bár természetesen sokat dolgoznak a játékostársakkal, főként a védősorral is, de azt szoktam mondani, a modern játékban az első támadó a kapus. Rengeteg múlhat azon, hogy a kapus a megszerzett labdát milyen gyorsan, milyen pontosan játssza meg, abból hogyan tud támadást indítani. Egy-egy hosszan kilőtt labdából pedig akár közvetlen gólveszély is kialakulhat a másik kapunál. De ki kell emelni azt is, hogy a kapus pszichológiája is más, mint a társaké, mert a felelősségét össze sem lehet hasonlítani a mezőnyjátékosokkal. A kapus egy-egy hibájából gól születhet, azon elmehet a meccs, a bajnokság, a továbbjutás, bármi. - Miben, mennyiben változott a kapusjáték azóta, amikor még Disztl Péter is aktív játékos volt? A felgyorsult játék más felkészítést, más edzéseket igényel? - Az lehet, hogy általában felgyorsult a játék, de a kapusjáték változásait én nem innen közelíteném meg. Talán furcsa, vagy inkább meglepő első hallásra, amit mondok, de a legfontosabb változás az, hogy ma jóval kevesebb lövés megy kapura, mint régen. Ma nem ritka az a mérkőzés, amikor a kapus összesen csak három, vagy négy lövést kap, és abban a néhány pillanatban kell a topon lennie. Ez természetesen nem csak megnehezíti feladatát, de növeli a felelősségét is. A gyorsaság talán ott igaz, hogy keményebbek, erősebbek, ezáltal gyorsabbak lettek az érkező labdák. Szoktam is mondani a velem dolgozó kapusoknak, meccs-szituációban ma már nincsen lágyan középre ívelt beadás. Belőtt labdák érkeznek, azokkal, azokra kell villámgyorsan megfelelő döntést hozni. - A szabályok változásai mennyiben érintették a kapusjátékot? - A legfontosabb változás a hazaadás-szabály, az, hogy a hazapasszolt labdát lábbal kell megjátszani. Én annak idején szerettem a mezőnyben is játszani, jól rúgtam, nem okozott volna gondot, ha eszerint kell védenem. Ma már viszont kötelező a képzésben is hangsúlyt helyezni erre, mi is, szinte minden edzésen dolgozunk a lábra is, gyakoroljuk a különböző hazaadás-szituációk minél jobb megoldását. - Mondhatjuk azt, hogy az angol kapusokat érintette legkevésbé a szabályváltozás? Mert ők korábban is jól rúgtak, az angol futballban gyakoriak voltak a hazapasszolt labdák, a kapusok többsége maga elé gurított labdából indított. - Miért, vannak még angol kapusok? A Premiershipben szinte csak külföldit látni… De komolyra fordítva a szót, valóban, az angol futball sajátosságaiból adódóan, a kapusokkal szemben ott szinte elvárás volt, hogy át tudják rúgni a pályát, indítani tudják akár az éket is. Ám ma már a ligában annyi a külföldi, más futballkultúrát képviselő labdarúgó, hogy a játék maga is változik, az angol csapatok is sokkal játékosabbak lettek. - Ha már kitekintettünk a nagyvilágba, adódik a kérdés, ki Disztl Péter szerint manapság a világ legjobb kapusa? - A Premiershipet említettük, ezért elsőként Petr Cech-t említem, bár szerintem a súlyos fejsérülése óta már nem az, ami korábban volt. Ha a jelenbe a közelmúlt is beleszámít, akkor egyértelmű a válasz, szerintem a német Oliver Kahn a kétezres évek legjobb kapusa.