- Játszottak is együtt Miklós bácsival? + Egyszerre voltunk a VT Vasas játékosai, miután én 1961-ben a klubhoz kerültem, de a korkülönbség miatt nem voltunk játékostársak. Én az ifibe kerültem, ő a felnőttbe játszott már, de ismertem, tudtam, hogy képzett, jó futballista. A pályafutása első felében csatár volt, aztán hátrébb került, védekező játékos lett. - A pályafutásuk akkor kapcsolódott újra össze, amikor Siófokon az edzője lett? + Igen, ott találkoztunk, bár nem egyszerre kerültünk oda. Én 1982-től 86-ig játszottam a Bányászban, amiből a csúcs a sokat emlegetett Magyar Népköztársasági Kupa-győzelem, és az NB I-be jutás volt. Bár, ezen kívül is voltak bőven szép pillanatok, említhetném a görög Larisza elleni KEK-meccset is, amit egyébként itt Fehérváron, a Sóstói Stadionban játszottunk. Én lőttem a Bányász első NB I-es, és egyetlen nemzetközi kupagólját, így talán érthető, szép emlékeim kapcsolódnak a Siófokhoz. Talán érdekes, hogy Szőke Miklós később, a Videotonnál Krisztián fiamnak is edzője, sőt győztes edzője lett. Ifjúsági országos bajnokságra vezette csapatát. - Milyen edző volt Szőke Miklós? + Roppant szerény, intelligens, tisztességes ember volt, akit edzőként is ezek a tulajdonságok jellemeztek. Soha nem ordított, próbált észérvekkel hatni a játékosaira. Befelé őrlődő, a problémákat magában feldolgozó embernek ismertem, és talán a szívproblémái is innen eredtek. Lehet, egészségesebb maradt volna, ha könnyebben túllép a gondokon. - Tartották a siófoki évek után is a kapcsolatot? + A játékostársakkal legutóbb, „szervezetten” a kupagyőzelem huszadik évfordulóján találkoztunk, és ahogy tudom, mindenki itt lesz holnap a temetésen. Miklóssal rendszeresebben találkoztunk később is, csütörtökönként egymás után fociztak kispályás csapataink. Tiszteltem őt, tudom, halálával nagy veszteség érte a magyar, persze elsősorban a székesfehérvári futballt.