hu en
2007. November 07. 08:32
Cél a továbbjutás
A Ligakupában már kiharcolta a továbbjutást a Győr ellen az FC Fehérvár. Ma a Magyar Kupában is cél a negyeddöntőbe kerülés. Az első mérkőzésen Győrben, Brnovic és Sitku góljaival 1-1-es eredmény született. Az eredmény az FC Fehérvárnak kedvezőbb az idegenbe rúgott gól miatt, viszont az Eto elleni mérkőzések eredményeit figyelembe véve a hazai győzelem még hiányzik a sorból. A Ligakupában, idegenben sikerült a továbbjutás, így hazai pályán vélhetően győzelemmel búcsúztatjuk a Győrt a Magyar Kupából. A mérkőzést este 18 órától rendezik a Sóstói Stadionban.
Hírek
Három veretlen a Ligakupa-csoportunkban 2008. November 07.
A Ligakupa D-csoportjában, a negyedik forduló utolsómérkőzésén a Vidihez és a Honvédhoz hasonlóan veretlen Ferencváros legyőzte a Kecskemétet (2-1). Roppant szoros a csoportállása, az első négy csapatnak – Bp. Honvéd, Fehérvár FC, Ferencváros 8-8 pont,Kecskemét 6 pont – közel azonos esélye van a két továbbjutó hely valamelyikénekmegszerzésére. A Vidi jövő szerdán (november 12-én) Kecskeméten vívja következőmérkőzését. A 2008-as programban szerepel még a REAC (november 22,Rákospalota), a Baktalórántháza (november 29, Sóstó) és a Ferencváros (december7., Üllői út) elleni mérkőzés.
Real mezek ajándékba 2008. November 06.
A Puskás Akadémiának dedikálta Szalai Ádám az egyikmezt, amelyet ajándékba adott a minap Orbán Viktornak és dr. MezeyGyörgynek a Real Madrid ifjú játékosa.
Real mezek ajándékba 2008. November 06.
A Puskás Akadémiának dedikálta Szalai Ádám az egyik mezt, amelyet ajándékba adott a minap Orbán Viktornak és dr. Mezey Györgynek a Real Madrid ifjú játékosa.
A Vidizóna ma esti műsora 2008. November 06.
Ma este, szokás szerint 8 óra után néhány perccel jelentkezik a Fehérvár Televízió magazinja, a Vidizóna. A műsor ma esti tartalmából:
A Nyíregyháza elleni statisztikánk 2008. November 06.
Csapatunk a Nyíregyháza Spartacus ellen eddig összesen 16-szor játszott, amelyből 11 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség született. A mérkőzések során 28 gólt rúgtunk és 13-at kaptunk.
Győzelemmel mindig rövidebb az út hazáig 2008. November 06.
Fiatal csatárunk szerint a 600 kilométeres út Nyíregyházára odaés vissza sokkal kurtább és kellemesebb egy győzelemmel.
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek