hu en
2006. November 25. 16:26
A csúf vég: REAC - FC Fehérvár 2-0 (0-0)
Nagyon csúfosra sikeredett csapatunk őszi idénybeli, utolsó mérkőzése Rákospalotán. A Vidit elkísérő szurkolók nem hittek a szemüknek, hogy imádott csapatuk ilyen csapnivalóan képes játszani, hiszen alig több, mint egy héttel ezelőtt még nagyszerű győzelmet arattak az Újpest ellen. Ha azt mondjuk, hogy ez mélypont, akkor túlságosan elnézőek vagyunk...  Képek a mérkőzésről
 
Hírek
Szép búcsú az őszi idénytől 2007. November 24.
Az FC Fehérvár a Zalaegerszeg elleni mérőzéssel búcsúzott a Soproni Liga őszi idényétől. A mérkőzést biztosan nem felejti el, aki élőben részese lehetett annak, ami a pályán és pályán kívül történt. A mérkőzés előtt köszöntötték az 1967-ben a klub történetében elsőként a Nemzeti Bajnokság első osztályába jutó VT Vasas csapatát. A mérkőzés első percében a 15. születésnapját ünneplő Red – Blue Devils pazar pirotechnikai bemutatót tartott. A találkozó kiegyenlített első játékrészt hozott, ahol a 31. percben Dvéri Zsolt szerzett vezetést. A második félidőben akadtak izgalmak mindkét kapu előtt, de kétség nem férhetett hozzá, hogy a mai napon „is”csak az FC Fehérvár lehet a győztes. A második találatot Farkas Balázs jegyezhette, egy pazar egyéni alakítás, 40 m-es vágta után mattolta a vendégek kapusát és ezzel beállította a 2-0-ás végeredményt.
Sebők Zsolt köszöntése elmarad 2007. November 24.
A mai mérkőzésen köszöntötte volna a klub az FC Fehérvár kapusát, Sebők Zsoltot  a 125. bajnoki mérkőzése alkalmából, amit Siófokon játszott. A kapuvédőt olyan vírusos betegség támadta meg, hogy a mai mérkőzést a lelátóról sem tudja megtekinteni. Jobbulást kívánunk!
Utolsó forduló az NB III-ban is 2007. November 23.
A szezon utolsó bajnokija következik az FC Fehérvár II-nek is. Az NB III-as csapatunk szombaton 17 órakor Tatabányán lép pályára.
Szezonzáró bajnoki következik 2007. November 23.
A Soproni Liga ősz idényének utolsó fordulójára kerül sor a hétvégén. Az FC Fehérvár a Zalaegerszeg ellen lép pályára 13 órakor a Sóstói Stadionban. Csapatunk a Liga Kupában már legyőzte az aktuális ellenfelét. Az FC Fehérvár a kupasorozatokban remekel, de a bajnoki mérkőzéseken az elvárások alatt teljesít. Az utolsó bajnoki mérkőzést szeretné megnyerni a csapat, hogy egy kicsit jobb szájízzel mehessenek szabadságra, valamint a jubilánsok megörvendeztetése sem utolsó dolog.
Jubileum 3 2007. November 23.
"A remény hal meg utoljára, és csak utána az RBD"15 éve egy téli napon néhány fiatalember úgy gondolta, hogy a külföldi ultraéletet hazánkban is meghonosítják. 1992-ben az elsők között alakult a hazai szurkolói csoportok között a székesfehérvári Red - Blue Devils.
Jubileum 2 2007. November 22.
1967-ben a VT Vasas a klub történelmében először jutott fel a Nemzeti Bajnokság első osztályába.
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek