X
Ajánld ismerősödnek!
X
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Reméljük, hogy csak a játékvezető lesz Vad
Vad II István vezeti az FC Fehérvár - Újpest FC bajnoki mérkõzést. Asszisztensei Tompos Zoltán és Kovács Péter lesznek. A tartalékbíró Solymosi Péter.
A kiállítást viszont túlságosan szigorúnak tartom, de együtt kell élni azzal, hogy a fővárosi csapatok mindig is előnyben lesznek a vidékiekhez képest. Mészöly Géza (Újpest): - Gratulálok a csapat őszi teljesítményéhez, rászolgáltunk az első helyre, mint ahogyan ma az egy pontra is. Igaz, az első félidőben még egygólos vezetésünk ellenére sem voltunk jobbak a hazaiaknál, a második játékrészre – a kapott gól ellenére – feljavultunk. A döntetlent reálisnak tartom.
Hírek
Hétfőn lezárul a nevezés
2006. December 08.
Hétfő estig lehet nevezni a december 28-30 között, a Videoton FCF Baráti Kör Egyesület által rendezendő VII. Videoton Baráti Kör - Kuti Sport Puma kispályás labdarúgó tornára. Az eddigi nevezések alapján megállapítható, hogy igazán színvonalas csatákra van kilátás, hiszen a jelenleg is aktív NB-s játékosok mellett képviseltetik magukat a futsal válogatott, sőt a strandfoci válogatott tagjai is. Természetesen a városi bajnokság élcsapatai is beszálltak a küzdelembe, némelyik egészen látványos erősítésekkel. A zárónapi gálamérkőzésen a közéleti személyek és sportolók csapatában is több híresség szerepel majd, köztük a magyar labdarúgó válogatott jelenlegi kapitánya is. A Botos István vándorkupáért a Vidi és a Vasas U-19-es csapatai küzdenek majd, míg a fő gálamérkőzés a magyar-horvát EB rendezés jegyében igazi csemege lesz a szurkolók és az érdeklődők számára. A tornára történő jelentkezéseket december 11-én 18 óráig lehet leadni a Kuti Sport üzletben (Alba Pláza), illetve a Mindig-Vár élelmiszer non-stop üzletben a Prohászka u. 67. szám alatt.
A Vidi szurkolói demonstrálnak a klub jövőjéért
2006. December 07.
A Videoton FCF Baráti Kör Egyesület tájékoztatta honlapunkat, hogy 2006. december 10-én (vasárnap) 13 és 14 óra között a Sóstói stadion főlelátója előtt -- a rendőrségen bejelentett -- figyelemfelhívó demonstrációt tartanak a Vidi szurkolói. Teszik ezt azért, hogy a Fehérvár FC Kft üzletrész tulajdonosai -- több havi halogatást követően -- meghozzák azon döntéseiket, amelyek eredményeként elkerülhető a klub anyagi összeomlása. Egyidejűleg megküldte az egyesület a tulajdonosok felé intézett felhívását.
Játék a jegyekért
2006. December 06.
Hallgass minket, hiszen ott helyed! Csütörtökön 16 és 17 óra között kívánságműsorral egybekötött FC Fehérvár játék a Vörösmarty Rádióban. Nem kell mást tenned, mint a 99,2-Mhz-re hangolnod és egy egyszerű, a csapattal kapcsolatos kérdésre válaszolnod. A szerencsés nyertesek két darab belépőjeggyel gazdagodhatnak, mellyel megtekinthetik a Vidi vasárnapi mérkőzését a Sóstói stadionban, valamint kérhetnek egy melódiát is.Vörösmarty Rádió "Ahonnan a hírek szólnak" 99,2 Mhz, 22/340-829
A csapat heti programja
2006. December 05.
A Vidi vasárnap búcsúzik közönségétől a Sóstói stadionban, a Sopron elleni bajnoki mérkőzésen. Naponta egy edzéssel készülünk a 2006-os év utolsó tétmérkőzésére, ma délután 13 órától, a hét többi napján pedig délelőtt 10 órától tart gyakorlást Marijan Vlak vezetőedző.
Kuttor Attila és Kocsis Gábor a Tóvárosban
2006. December 05.
Lassan közeledik a labdarúgó szezon vége, így ebben az évben utolsó alkalommal várja a Vidi szurkolóit a Videoton Baráti Kör Egyesület a Tóváros Pizzériában megtartandó szurkolói estre, ahol a csapatkapitány Kuttor Attila és a fiatal védő Kocsis Gábor válaszol majd a felvetődő kérdésekre. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Vereséggel kezdtük az őszi tavaszt! ZTE FC - FC Fehérvár 2-1 (2-1)
2006. December 01.
Az idei év legtartalékosabb összeállítása sajnos éreztette, hogy itt sok babér nem teremhet - újabb vereség idegenben a tavaszi szezon előrehozott, első fordulójában.Képek a mérkőzésről



















