HNK Orijent
Téli felkészülési mérkőzések - Téli felkészülés
Funtana, Zelena Laguna Football Camp
10 fok, napsütés
Marin Vidulin
Márton Gábor: "A mai mérkőzésen fordított terhelést kaptak a játékosok, akik legutóbb kevesebbet játszottak, azok ma több időt töltöttek a pályán. Szép gólokat rúgtunk és sok helyzetet alakítottunk ki, de azért voltak bőven hibáink is. Nem volt stabil a csapat az első 60 percben, de nyilván ebben az összeállításban ez nem is feltétlenül várható el. A sorcsere után már teljesen másképp nézett ki a mérkőzés, sokkal stabilabbak lettünk, remek megoldásokat választottak a játékosok és tényleg szép gólokat lőttünk. Viszont kaptunk ma is két gólt, ez pedig beárnyékolja az összképet. Tovább kell dolgoznunk, hogy a hibákat kijavítsuk."
Damir Milinovic: "Tudtuk, hogy egy nálunk jóval erősebb csapat ellen lépünk ma pályára. Amit 3-2-ig láttam a játékosaimtól, az tetszett, volt tartásunk és felvettük a versenyt a MOL Fehérvárral. Ellenfelünk sorcseréjét követően viszont már felbillent a pálya, akkor nagy fölényben futballozott a Fehérvár. Mi egy fiatal csapat vagyunk, fontosnak tartom azt, hogy a játékosaim ilyen képességű ellenfelekkel is megmérkőzzenek, hiszen ezekből a találkozókból nagyon sokat lehet tanulni."
Téli felkészülési mérkőzések - Téli felkészülés
Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az első félidőben Zivzivadze kezdte a gólgyártást, majd Géresi, Rus, Dárdai (2) és Funsho is betalált.
Harmadik téli felkészülési mérkőzésünket a másodosztályú HNK Orijent ellen játszottuk a horvátországi edzőtábor hetedik napján. Márton Gábor vezetőedző ezúttal a Tordai - Tamás, Rus, Musliu, Zeke - Nyári, Nikolov - Halmai, Szabó, Géresi – Zivzivadze tizenegynek szavazott bizalmat.
Tordai Árpád első alkalommal kapta meg kezdőként a bizonyítási lehetőséget a kapuban, rátermettségét már a mérkőzés 2. percében bizonyítania kellett, amikor is Gazdze távoli bombáját hatástalanította. Négy perccel később Szabó Levente eresztett meg egy lövést, ám 18 méterről leadott lökete kevéssel a kapu mellé szállt. Újabb négy perccel később szabadrúgáshoz jutottunk, Nikolov tekert kapura, azonban a horvátok kapusa résen volt. Az első gólunkra a 21. percig kellett várni, ekkor Zeke Márió húzott el a bal szélen, majd középre ívelt labdáját Zivzivadze bólintotta közelről a kapuba. 1-0!
A 30. percben csere következett, Szabó Levente helyett Kovács István állt be. Két perccel később Géresi iramodott meg a bal szélen, okosan passzolta középre a labdát az alapvonal közeléből, a labdára Kovács csapott le, ballábas lövését a gólvonalról vágták ki a védők. A 34. percben Géresivel szemben követtek el szabálytalanságot a 16-oson belül, a büntetőhöz maga a sértett állt oda, magabiztos lövése után 2-0 állt az eredményjelzőn.
Két perccel később kapcsoltak a horvátok, Fucak 16-ról megeresztett lövésével szemben Tordai tehetetlennek bizonyult. 2-1! A 41. percben szöglethez jutottunk, a labdát Nyári kanyarította a kapu elé, Rus Adrián pedig élt a lehetőséggel, 6 méterről fejelte a játékszert a kapuba. 3-1! Három perccel később ismét Fucak percei következtek, elhúzott a bal szélen, jó ütemben emelte át a labdát a kifutó Tordai felett, azonban Tamás Olivér az utolsó pillanatban ki tudta vágni a labdát a gólvonalról.
Az első félidőben az eredmény már nem változott, 3-1 után vonultak az öltözőbe a csapatok.
A második félidő első nagy helyzetére az 57. percig kellett várni, Gazdze 17 méterről végezhetett el szabadrúgást, mely után Tordai védett nagyot, a labda Fucak elé pattant, aki közelről bombázta azt a kapufára, ezután védőink felszabadítottak. Egy perccel később szépítettek a horvátok, egy sarokrúgást követően Crnko fejelt a kapuba. 3-2!
A 63. percben sorcsere következett, a Tordai - Fiola, Rus, Stopira, Hangya - Nyári, Houri - Funsho, Dárdai, Petrjak – Nikolics felállásban játszottunk tovább. Becserélése után egy perccel Dárdai Palkó megszerezte első gólját a Vidiben: Nikolics remek ütemben ugratta ki középpályásunkat, aki 14 méterről higgadtan helyezte a kapuba a labdát. 4-2!
Dárdai Palkó elkapta a fonalat, a 70. percben ismét Nikolicstól kapta a gólpasszt, 17 méteres kapáslövése védhetetlenül vágódott a kapuba. 5-2!
A 88. percben Funsho zárta le a meccset, aki a Houritól kapott mutatós átadás után közel 40 méteren át vezethette a labdát, majd a bal szélről cselezett befelé, mielőtt 17 méteres bombája a kapuban landolt. 6-2!
Következő mérkőzésünket a horvát bajnokságot vezető Dinamo Zagreb ellen játsszuk csütörtök délután.
Houri adott zseniális labdát Funshonak, aki vagy 40 métert sprintelt vele, majd a bal szélről befelé cselezett és 17 méterről hatalmas gólt lőtt.
Nikolics egy szép csel után Dárdainak passzolt, aki 17 méterről kapásból hatalmas gólt lőtt.
Egy perccel azután, hogy beállt, gólt szerzett Dárdai Palkó! Nikolics remek ütemben ugratta ki középpályásunkat, aki 14 méterről higgadtan helyezte a kapuba a labdát-.
Ismét szépítettek a horvátok, sarokrúgást követően Crnko fejelt védhetetlenül a kapunkba.
Nyári nagyszerűen kanyarított kapu elé egy szögletet, Rus pedig 6 méterről a hosszú alsóba fejelte a labdát.
Gyorsan szépített horvát ellenfelünk, Fucak 16 méterről lőtt nagyon nagy gólt, Tordainak esélye sem volt.
Géresivel szabálytalankodtak a 16-oson belül, a büntetőt a sértett magabiztosan értékesítette.
Zeke ívelt kapu elé a bal szélről, pontos labdáját Zivzivadze fejelte közelről a kapuba.