Csucsánszky Zoltán a Csepel melletti Szigetújfalun nőtt fel, ahol egészen kicsi korában megszerette a labdarúgást, hiszen édesapja is ebben a sportágban dolgozott. Ráadásul a pálya harminc méterre volt a házuktól, úgyhogy attól kezdve, hogy megtanult járni, állandóan kint volt a gyepen.

Mivel kevés társa akadt, ezért iskolás korában rászokott arra, hogy tanítás után - itt jegyezzük meg, hogy Csucsa mindig is jó tanuló volt - a közeli zárt betonbuszmegállóban rúgta a labdát órákig. Tizenhárom évesen egy barátságos mérkőzésen figyeltek fel rá a Csepel vezetői, s hívták a patinás egyesületbe, ahol az első edzést követően azonnal leigazolták. Középiskolában már magántanuló lett, s egyértelművé vált számára, a labdarúgás lesz az élete. Akkor már játszott a korosztályos válogatottban is, összesen nagyjából hetvenszeres válogatott volt utánpótlás korában.

"Az első NB-I-es mérkőzésemre, 1982-ben, úgy csöppentem oda: délelőtt szóltak, hogy a Fradi ellen játszunk, és nekem is kéne mennem. A Népstadionban 3-1-re győztünk és rögtön góllal mutatkoztam be, amit hatalmas dolognak tartottam. Még jobban megerősödött bennem az elhatározás, profi futballista leszek. Ennek ellenére csak egyéves szerződést kaptam a Csepeltől érettségi után, miközben papíron a Csepel Művekben dolgoztam kőművesként" - emlékezett vissza a kezdetekre Csucsánszky Zoltán.

Ekkor kereste meg és szerződtette le őt a Videoton. Hamar megszerette a csapatot és a várost, ráadásul folyamatos bizonyítási lehetőséget kapott, amivel élt is. A Kaszás Gábor vezette csapatból már kihagyhatatlannak bizonyult. Jól ment a játék neki is és az egész csapatnak. A korábban majdnem kiesett együttes az 1989-90-es évben közel állt a bajnoki aranyhoz. Azonban pont abban az időben vezették be azt a rövid ideig érvényben lévő szabályt, hogy az egálra végződött bajnokikon 11-es rúgásokkal kellett eldönteni a győzelemért járó két pont sorsát. Ez sajnos nem kedvezett a Vidinek, így első helyett végül csak negyedik lett.

"A szezon végén az Év játékosának választottak, s erre az időszakra esnek a válogatottságaim is. Talán többet is pályára léphettem volna a nemzeti tizenegyben, ha éppen akkor nincs a posztomon egy Détári Lajos... Életem egyik legjobb élvonalbeli mérkőzését is ekkor játszottam. A Honvéd volt az ellenfelünk, és annak ellenére is jól ment a játék, hogy azon a találkozón külön őrzőt is kaptam, ami azt jelentette, hogy a honvédos Tóth Ferenc árnyékként követett a pályán mindenhova. Két gólt lőttem Disztl Petinek szabadrúgásból, egyet pedig büntetőből. Az első gólt egy közvetett szabadrúgás után lőttem 15 méterről a bal felsőbe, a második gólt pedig 25 méterről a jobb alsóba. Végül pedig büntetőből is betaláltam azon a meccsen, Peti balra vetődött, én meg jobbra helyeztem a labdát. Nagy élmény volt az a meccs, hiszen 18.000 néző volt kint a Sóstói Stadionban és a bajnokcsapatnak lőhettem mesterhármast."

"Mivel valóban jól ment a játék abban az idényben, külföldi ajánlatom is akadt. Angliában a Coventry City-nél ajánlottak szerződést. Sajnos az aláírás előtti napon egy mérkőzésen a 20. percben megsérültem, s csak később derült ki, hogy keresztszalag szakadást szenvedtem. Ugyan marasztaltak a klubnál, de annyira elkeseredtem és rossz passzba kerültem, hogy - nem érdekelt, hogy jó klub, nagy pénz - inkább hazajöttem."

Csucsa a folytatásban itthon újabb sérülést szenvedett, ráadásul a magyar fociban ez idő tájt indultak el azok a folyamatok, amelyekkel úgy érezte, nem tud azonosulni. Mindezek a tényezők együttesen vezettek ahhoz a döntéséhez, hogy 1991-ben inkább Ausztriában, a negyedosztályú Kirschlagban folytatta játékos-edzőként. Öt év után a közeli Graßmarkban dolgozott tovább. A Viditől azonban sosem szakadt el teljesen: volt pályaedző, a junior csapat edzője és technikai vezető is, amely mellett mindig focizott alacsonyabb osztályú itthoni egyesületekben.

Később, az akkor még a Vidivel szoros szakmai kapcsolatban álló Puskás Akadémia U19-es csapatát irányította, majd következett a Vidi II, ahol Hartyáni Gábor vezetőedző segítőjeként dolgozott, és a 2010-11-es szezon végén bronzérmet szereztek az NB II-ben. Olyan játékosok kerültek ki abból a csapatból, mint Szolnoki Roland, Gyurcsó Ádám, Fejes András, vagy a későbbi NB II-es gólkirály, Máté János.

"Nem csak az 50. születésnapomat ünneplem, de kereken 30 éve, hogy Székesfehérvárra kerültem. Nagyon megszerettem a várost, a Vidinek pedig nem csak játékosa voltam, hanem a mai napig az egyik legnagyobb szurkolója vagyok. Szerencsés vagyok, hogy a mai napig azzal foglalkozhatok, amit egész életemben a legjobban szerettem csinálni, és annál a klubnál, amely számomra az örök szerelem. Büszke vagyok arra, hogy tavaly a Vidi U21-es csapatával megnyertük a korosztályos bajnokságot, ez edzőként az egyik legnagyobb sikerem eddig."

"Külön öröm számomra, hogy a bajnokcsapat tagjai a felnőttek közt is vitézkednek, és jelenleg vezetik az NB III-as bajnokságot a Vidi II-vel. Az U21-es bajnokság megszüntetését követően az U19-es együttes irányításával bíztak meg. Szombaton délután épp Debrecenben játszunk bajnokit, ezért pont lemaradok a Honvéd elleni találkozóról. Nagyon boldog lennék, ha mi is jó eredményt érnénk el Debrecenben, és a Vidi is legyőzné itthon a Honvédot. Ez lenne számomra a legszebb születésnapi ajándék." - árulta el Csucsa, akit klubunk nevében Balogh Attila ügyvezető köszöntött fel.