Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Budapest Honvéd vezetőedzője szerint láthatóak csapatunkon a fejlődés jelei.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/18518_Ijx9UrOXDE.jpg)
„A Vidiről tudjuk, hogy olyan együttes, amely magas színvonalú játékosokat vásárolt a nyár végén. Talán az lehet náluk a probléma, hogy még nem alakultak igazi csapattá, de ez bármikor bekövetkezhet, és akkor egyik pillanatról a másikra beindulhatnak náluk a sikerek. Sőt, ennek már most is láthatóak a jelei, hiszen simán le tudták győzni az Újpestet, nyerni tudtak a Debrecen ellen és hatalmas fordítást vittek véghez a Puskás Akadémia ellen is. Úgy látom viszont, hogy egyelőre még csak rövid időre tudnak csapatként működni, nem pedig kilencven percig. Remélem, nem pont ellenünk áll össze véglegesen a Vidi, hiszen abban a pillanatban olyan erősek lehetnek, mint a Ferencváros“ – nyilatkozta a szombat esti találkozó előtt a kispestiek olasz mestere, Marco Rossi.
![](_files/news/small/18542_c2sVD6ZWBr.jpg)
A csakfoci.hu újra megválasztotta a hétvége legjobbjait, akik közé ezúttal a Honvéd elleni bajnokin egy gólt és két gólpasszt jegyző szélső került be a Vidiből.
![](_files/news/small/18529_ZjxPTH4Cwc.jpg)
A Honvéd elleni bajnokin betaláló támadó szerint akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna.
![](_files/news/small/18528_TFVDsUb2AI.jpg)
Végig nagy fölényben futballoztunk, rengeteg helyzetet alakítottunk ki.
![](_files/news/small/18531_pIL7P6K3QJ.jpg)
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
![](_files/news/small/18526_8gacmIpsKX.jpg)
11-13 Celsius-fok körüli hőmérsékletre kell számítani szombaton, kora este.
![](_files/news/small/18519_KmHAnrlhVL.jpg)
Vezetőedzőnk motiváltan várja első bajnoki mérkőzését a Vidi kispadján.