Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Vasas együttesével nem március 30-án, szerdán, hanem április 9-én, szombaton játszunk.

Az MLSZ versenybizottsága és Bernd Storck szövetségi kapitány áttekintette a júniusi, franciaországi Európa-bajnokság kezdetéig hátralévő időszak versenynaptárát és a válogatott felkészülési programját, és a kapitány úgy döntött, hogy a játékosok túlzott fizikai igénybevételét elkerülendő és a klubcsapatok, valamint a nézők érdekeit is figyelembe véve, az április 7-12. (csütörtök-kedd) között tervezett válogatott összetartás helyett a játékosok a klubjaikban készülhetnek. Ez lehetőséget teremtett arra, hogy a feszített versenyprogramon kissé enyhíthessen a szövetség, így az OTP Bank Liga március 30-ra (szerda) kitűzött hétközi, 27. fordulóját a versenybizottság április 9-re (szombat) helyezte át - írja az mlsz.hu.
Csapatunk tehát nem március 30-án, hanem április 9-én fogadja a Vasast a Pancho Arénában.
Vidi II - magabiztos siker a Diósdi TC ellen
TUDÓSÍTÁS @ 2017. Március 19.
Második csapatunk akár nagyobb különbséggel is legyőzhette volna ellenfelét.
Vinícius Paulo és Fiola Attila is utazik Portugáliába
2017. Március 18.
Bernd Storck szövetségi kapitány kijelölte a Portugália elleni magyar válogatott keretét, melyben két Vidi-játékos kapott helyet.
Horváth Gábor: "Játékban, taktikai érettségben és fegyelemben is nagyot léptünk előre”
NB II NŐK @ 2017. Március 18.
NB II-es női csapatunk vezetőedzőjével a tavaszi célokról beszélgettünk.
Zöldesi Illés és Sejben Viktor is utazik az U21-es válogatottal Görögországba
2017. Március 18.
Március 22-én Görögországban játszik felkészülési mérkőzést a csapat.
Hatalmas Vidi-gólok a 16-oson kívülről - döntse el, melyik volt a legszebb!
FACEBOOK @ 2017. Március 18.
Nyolc találat közül választhat a 2016-2017-es szezon eddigi 23 fordulójából. A szavazáson résztvevő szurkolóink között egy, a játékosok által dedikált adidas focilabdát sorsolunk ki.
InStat - Scsepovics csúcsot döntött
STATISZTIKA @ 2017. Március 17.
Rajta kívül még négy Vidi-játékos került a 20. forduló álomcsapatába. A játéknap elmaradt találkozóját pótolták, így már hiánytalan az elemzés.



















