hu en
2012. Június 15. 14:44  -  Wéninger Ákos
Egy sima, egy fordított

U12-es csapatunk vereséggel, az U14-esek győzelemmel fejezték be a szezont.

Videoton FC U12 – Gyöngyös AK U13 0-1 (0-1)
Rögtön a mérkőzés elején,már a 2. percben betalált az ellenfél. Sajnos nappal szemben játszottunk, és ez megzavarta hálóőrünket, Illés Áront, így egy felívelés után Balogh Artúr be tudta kotorni a labdát gólvonal mögé. Ez a gyors gól egy kicsit megfogta a csapatot, de a félidő közepétől már egyenrangú ellenfelei voltunk a bajnokság bronzérmes együttesének – amely egy évvel idősebb nálunk. A 25. percben a 16-oson belül kezezett egy vendégvédő, de a jogosan megítélt büntető sajnos kimaradt. A szünet után mi kezdeményeztünk többet, míg a gyöngyösiek a vezetésük tudatában visszaálltak, jobbára megszállták a térfelüket, és arra ügyeltek, hogy ne kapjanak gólt. Nekünk több komoly lehetőségünk is adódott, de ezeket nem tudtuk kihasználni.

Nézze meg a mérkőzés jegyzőkönyvét!

     
  Tóth József értékelése: „Mindenképpen megérdemeltük volna az egyik pontot a játék képe alapján, többet birtokoltuk a labdát, de sajnos most nem sikerült betalálnunk. Első éves csapatként jó teljesítményt nyújtottunk egész évben, és eredményesen futballoztunk.”  
     

A csapat a múlt héten az ausztriai Scheiblingkirchenben vett részt egy 16 csapatos nemzetközi tornán, ahol a második helyet szereztük meg, úgy, hogy a döntőben büntetőkkel kaptunk ki.
 

Videoton FC U14 – Gyöngyös AK U15 5-1 (2-0)
A legutóbbi, Jászberényben játszott döntetlen után a szakmai stáb mondhatni elkapta a srácok grabancát, hiszen rengeteg hiba és hozzáállásbeli probléma vetődött fel a meccsen. Ez a feddés jól sikerült, ugyanis annak ellenére, hogy a megszokott kezdőcsapatból többen is hiányoztak, a gárda az első perctől az utolsóig kitűnően harcolt, és már az első félidőben Lencsés Norbert és Szabó Bence góljaival magabiztos előnyt kovácsolt. A folytatásban is megmaradt a lendület, ugyanis Keményffy Máté a 46. percben háromgólosra növelte a vezetést, és az sem vette el a fiúk kedvét, hogy az 54. percben a vendégek szépíteni tudtak. Egy percre rá Szabó Bence duplázott, majd a mérkőzés végén megszerezte a harmadik találatát is. Végig fölényben voltunk, és ismét egy nálunk idősebb korosztály csapata ellen diadalmaskodtunk.

Nézze meg a mérkőzés jegyzőkönyvét!

     
  Müller Csaba értékelése: „Jó szájízzel fejeztük be az idényt, csak a dicséret hangján tudok szólni a fiúk teljesítményéről.”  
     

CÍMKÉK
2011-2012 U13 II. Osztály Közép Csoport Videoton FC U12 - Gyöngyös AK U13
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek