Fontos szerepet játszott ugyanakkor abban, hogy az akkor még VT Vasasként szereplő együttes feljutott az NB-I/B-be. Nyilván vannak még, akik emlékeznek a Fister-Ispaics balszárnyra.

- Tíz éves koromban, az Úttörőház csapatában kezdtem focizni, amelyben a város ügyesebb gyerekeit gyűjtötte össze Farkas Józsi bácsi, az akkori igazgató. Jól játszottunk, bejutottunk az iskolás országos döntőbe is. Ifistaként már a Fehérvári Honvéd együttesében kergettem a labdát, majd következett a Petőfi, amely a tanács megye I-es csapata volt.

Az együttest, amely toronymagasan vezette a bajnokságot, az idény kellős közepén oszlatták fel, mert a tanács anyagilag nem tudta tovább támogatni. Fisterék azonban tovább folytatták a küzdelmeket, bár eredményeiket a továbbiakban nem vették figyelembe. Fél évvel később hét játékostársával együtt az NB-II-es Vadásztölténygyári Vasasban, a Videoton elődjében kaptak lehetőséget.

- Abban az időben még a nagyon hangulatos Berényi úti pályán folytak a mérkőzések, rengeteg drukkerrel. Talán hihetetlennek tűnik, de annak idején akár 10-15 ezer néző is kijött egy derbire. Emlékszem, jegenyefák szegélyezték a pályát, s még azokon is fürtökben lógtak az emberek. Bár most lenne annyi néző! Kik játszottak az akkori csapatban? A teljesség igénye nélkül: Varga, Bognár Feri, Dérfalvi, Horváth Lajos, Németh Lajos, Ispaics Tibi, Szentes Jani, Szőke Miki. Nagyon jó kis csapatunk volt, akikkel a klub fennállásának addigi legjobb eredményét harcoltuk ki.

Ezt követően jöttek a katonaévek Fister Ferenc számára, amelyet végül nem töltött ki, mert a Budapesti Vasas jelentkezett érte, s ő nem mondott nemet. Egészen 1969-ig játszott a fővárosi egyesületben, ahol pályája csúcsára ért. Nehezen szakadt el Fehérvártól, hiszen nagyon szerették őt a csapattársak és a szurkolók is. Sok mindent nyert persze a Vasassal, többek között onnan lett válogatott.

- Összesen ugyan csak egyszer vehettem fel a címeres mezt, 1965. szeptemberében az Ausztria elleni VB selejtezőn, de az olimpiai csapatban, illetve a B válogatottban többször is játszottam. A mai napig sajnálom, hogy az 1966-os VB-re nem jutottam el. Benne voltam az utazó keretben és minden esélyem megvolt arra is, hogy pályára lépjek. Ám az élet közbeszólt: az utolsó, Fradi elleni mérkőzésen elszakadt a térdszalagom... Jellemző, hogy ez az egyetlen komoly sérülés ért a pályafutásom során, az is egy csapattársammal történt összerúgásból származott.

Még ma is megvan az újságcikk, amelyben az osztrák szövetségi kapitány azt nyilatkozott, ha Matesz Imre és Fister Ferenc náluk játszott volna, másként alakult volna a végeredmény. A középpályás emlékei közül előkerültek még a dél-amerikai tornák: öt alkalommal fordult meg Chilében a Vasassal, ahonnan egy Hexagonal és egy Octogonal torna győzelemmel tértek haza. Emellé jött még két bajnoki cím: 1965-ben és 1966-ban - utóbbit úgy nyerték, hogy egyszer sem kaptak ki - és egy Közép-Európa Kupa, no meg számos kisebb torna.

- Szerettem volna játékvezetőként folytatni, miután az aktív sportolást befejeztem, de Mészöly Kálmán és Farkas János - barátaim és csapattársaim - addig unszoltak, amíg inkább az edzőire iratkoztam be. Azonban sosem lett belőlem edző, de nem is baj. Mivel mindig is játékos párti voltam, nem tudtam volna olyan fegyelmet tartani, amit egy edzőnek meg kell követeljen a játékosaitól. Így aztán Fehérvárra visszatérve édesapám kocsmájában dolgoztam egészen nyugdíjba vonulásomig.

Fister Ferenc ma közel hetven éves, de még mindig rúgja a labdát különböző öregfiúk csapatokban és amikor csak teheti, kijár a Vidi mérkőzéseire. Játékos múltját és tapasztalatait játékos-megfigyelőként igyekszik kamatoztatni az FC Fehérvárnál, miközben töretlenül hisz abban, hogy jönnek még szép idők. Csak türelmesen ki kell várni.

Névjegy:
Név: Fister Ferenc
Születési hely, idő: Székesfehérvár, 1940. február 23.
Posztja, Videotonos mezszáma: középpályás
Klubjai: 1959-1962 Videoton
1963-1969 Vasas
1970-1973 Ganz Mávag
NB-I-es mérkőzéseinek száma: 180
NB-I-es góljainak száma: 30
Válogatottságok: 1