hu en
2022. Szeptember 03. 09:30  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Kenyeres Imre: "Utánpótlás-csapataink felkészülten várják a bajnokság kezdetét"

Utánpótlás-sportigazgatónk elárulta honlapunknak, hogyan sikerült a felkészülés a Vidi utánpótlás-csapatainak és milyen szezonra számít. 

Hétvégén kezdetét veszi a 2022/2023-as utánpótlás-bajnokság, melyben természetesen a Vidi korosztályos csapatai is érdekeltek. Kenyeres Imre utánpótlás-sportigazgatót a felkészülésről és az előttünk álló szezonról kérdeztük.

"Sikeres felkészülési időszakon van túl a Vidi utánpótlása. Fontos sikernek tartom azt, hogy a kiemelt értékeinknek tartott játékosaink közül szinte mindenki a klubnál maradt. Ez mindenképp kedvező fordulatnak számít a korábbi évek tapasztalataihoz képest, ugyanis az elmúlt 3-4 évben a kiemelt játékosaink többsége máshova igazolt. Ezt a tendenciát idén nyáron sikerült megállítanunk és ennek nagyon örülünk. A képzésünk színvonala és a napi munka minősége meggyőzte a játékosokat és a szülőket is arról, hogy nem az a legfontosabb, hogy melyik osztályban játszanak a csapataink, hanem maga a játék és a képzés minősége. Jó körülmények között kiváló edzők vezetésével készülnek a korosztályos csapataink és ez a jövőben is így lesz. Az MLSZ gyakran változtat a versenykiírásokon, az utóbbi két évben úgy alakultak a versenykiírások, hogy az akadémiai csapatok erőteljesen kedvezményezettek lettek. A hozzánk hasonló tehetségközpontoknak a kiemelt bajnokságokba csupán korlátozott lehetőségük van feljutni. Az U14-es korosztályban a tehetségközpontok az alap csoportban kezdik meg a szereplésüket, innen csak a két alapcsoport (nyugati és keleti) bajnokai jutnak. Az U15-ös bajnokságból is csak a bajnok jut fel a kiemelt csoportba, vagyis tényleg nagyon korlátozva van annak a lehetősége, hogy ki juthat fel a kiemelt csoportba. Természetesen nem tettünk le arról, hogy minél több korosztállyal szerepeljünk a kiemelt bajnokságban, de ez egyre nehezebb, hiszen az akadémiák egyfajta védettséget élveznek a versenykiírások kapcsán. Fontos kiemelni azt is, hogy természetesen minél több meccset szeretnénk megnyerni, de nálunk továbbra is az eredményeken túl a játék minősége lesz a legfontosabb. A versenyeztetést mi valóban eszköznek használjuk és nem célként tekintünk rá. Ahogy eddig is, ezután is bátran fogunk felfelé versenyeztetni. Bízunk abban, hogy az összes tehetséges játékosunkat a képességei maximumára tudjuk fejleszteni. A nyári felkészülésünk hét hetes volt, keddenként és csütörtökönként két-két edzéssel készültek a korosztályos csapataink, míg a többi napokon egy-egy foglalkozáson vettek részt a játékosok. Úgy gondolom, hogy fizikálisan is és minden egyéb szempont szerint is sikerült azt a szintet elérnünk, amit célként kitűztünk. Annak nagyon örülünk, hogy 2019 után ismét nagyon sok nemzetközi felkészülési meccset tudtunk játszani, ezek mind nagyon jól szolgálták a felkészülésünket és az ellenfelek részéről is pozitívak voltak a visszajelzések."

Utánpótlás-sportigazgatónk felhívta a szülők figyelmét a szezon elején arra, hogy a koronavírus-fertőzések sajnos még a 2022/2023-as szezonban is meg tudja nehezíteni az edzők dolgát akkor, amikor a csapatot igyekeznek összerakni.

"Azonban egy nagyon fontos probléma visszatérőben van, ez pedig a COVID. Minden szülő figyelmét szeretném felhívni arra, hogy gondolják végig ezt az egészet, hiszen az utóbbi időszakban több korosztályunknál is megjelent újra a koronavírus. Minden igazolt COVID-fertőzés esetében azoknak a gyerekeknek, akik egyetlen oltással sem rendelkeznek, automatikus öt napra karanténba kell vonulniuk abban az esetben is, ha csupán kontaktszemélynek számítanak. Az iskolakezdéssel még nagyobb lesz a COVID-fertőzés kockázata, ez pedig komoly veszélyt jelenthet a csapatainkra és a bajnokságra is, hiszen ha kiesnek a játékosok, akkor mérkőzéseket kell halasztani, ami viszont egyre nehezebb és az MLSZ is szigorításokat vezetett be a halasztásokat illetően. Összességében sikeres felkészülési időszakon vagyunk túl, csapataink felkészülten, jó állapotban várják a bajnokság kezdetét" - fogalmazott Kenyeres Imre. 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek