Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Délelőtt a videóelemzők és az utánpótlás-vezetők, délután pedig az NB III-as csapatunk vezetőedzője, Györök Tamás tartott előadást.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, kedden Balogh Attila ügyvezető igazgató, Sallói István sportigazgató és Michael Boris vezetőedző tartottak előadást az UEFA PRO tanfolyamon résztvevő edzők részére. A tanfolyamnak szerdán is a MOL Aréna Sóstó adott otthont és ezúttal is a Vidi szakemberei léptek a pulpitusra.

A szerdai napot klubunk videóelemzőinek - Késedi Gábornak és Pap Bencének - az előadása indította, ők a videóelemzők feladatait ismertették kétszer 45 percben.

Őket Kenyeres Imre utánpótlás-sportigazgató és Simek Péter utánpótlás-szakmai igazgató követték, akik a klub és az utánpótlás szerepéről, kapcsolatáról beszéltek szintén kétszer 45 percben.

Ebéd után az a Györök Tamás tartott előadást, aki egyébként maga is az UEFA PRO tanfolyam hallgatója, de mivel a téma a második csapat szerepe, célja a klub életében volt, ezért mint a Vidi II vezetőedzője első kézből tudta megosztani tapasztalatait "diáktársaival". Késő délután a hallgatók közösen megtekintették a Vidi II edzését, amely után Györök Tamás vezetőedzőnek és Salló István sportigazgatónak tehették fel kérdéseiket.
Bízunk benne, hogy a kétnapos székesfehérvári kurzus jól szolgálta az UEFA PRO tanfolyamon résztvevő hallgatók képzését, sok hasznos ismerettel gazdagodtak a fiatal szakemberek és jövő nyáron - a sikeres vizsgákat követően - mindannyian kézhez vehetik a legmagasabb szintű edzői papírt.
Simek Péterrel beszélgettünk az utánpótlás nyári változásairól
2023. Július 09.
A korábbi válogatott szélső Kenyeres Imre helyét vette át utánpótlás-sportigazgatóként.
Távozik a Viditől Kenyeres Imre
2023. Június 25.
Utánpótlás-sportigazgatónk közel 8 év után távozik a Viditől.
Késedi Gábor távozik a Viditől
2023. Június 19.
A 44 éves szakember 2016 és 2023 között dolgozott első csapatunk vezető videóelemzőjeként.
Kenyeres Imre: "Utánpótlásunk erejét mutatja, hogy képesek vagyunk fiatalokat a felnőtt labdarúgásba integrálni"
2023. Január 10.
Utánpótlás-sportigazgatónk értékelte a Vidi utánpótlásának elmúlt időszakát.
Késedi Gábor és Disztl Péter részvételével rendeztek közös meccsnézést a FIVE X-ben
2022. December 14.
Az érdeklődők az argentin továbbjutást hozó vb-elődöntő felvezetéseként klubunk videóelemzőjével és legendás kapusával hallgathattak meg beszélgetést.
Disztl Péter és Késedi Gábor szakértésével rendeznek közös vb-meccsnézést az argentin-horvát elődöntőre
2022. December 13.
December 13-án este a FIVE X-ben klubunk legendás kapusa, Disztl Péter és videólemezőnk, Késedi Gábor.



















