hu en
2021. November 02. 17:00  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Sóstón kerül sor a XI. Adni Jó Kupára

Továbbra is várja a felajánlásokat az Adni Jó Kupa Baráti Kör.

Tizenegyedik alkalommal rendez Adni Jó Kupát az Adni Jó Kupa Baráti Kör Székesfehérváron. Az eseményt a MOL Fehérvár FC is támogatja a helyszín biztosításával, a Szegényeket Támogató Alapítvány pedig az adományok családokhoz eljuttatásában nyújt segítséget. A részletekről Horváth Péter és Belegrai Tibor, az Adni Jó Kupa Baráti Körtől szervezőként, Sallói István, a MOL Fehérvár FC sportigazgatójaként és Szontaghné Kovács Erika, a Szegényeket Támogató Alapítvány munkatársaként beszélt a MOL Aréna Sóstó sajtótermében.

A jótékonysági focitorna helyszíne a MOL Fehérvár FC fedett utánpótlás központja lesz, melyre 2021. december 19-én 9 órától kerül sor. A helyek beteltek, 14 csapat nevezését fogadták. „A torna napjáig szeretettel várjuk és fogadjuk a tárgyi és anyagi felajánlásokat, amelyeket mi – mint eddig is – a legjobb tudásunk szerint szétosztunk a rászorulók között” – mondta Horváth Péter és Belegrai Tibor. – Célunk az, hogy idén legalább 200 család kapjon tartós élelmiszercsomagot és legalább ugyanennyi gyermek új játékot. Célunk még, hogy a Tácon élő ALS betegséggel küzdő Hajdara Hédi gyógyulását pénzadománnyal segíthessük.” 

A szakmai segítséget idén is a Szegényeket Támogató Alapítvány adja, ő segít célba juttatni az adományokat. "Immáron harmadik alkalommal vehetünk részt az Adni Jó Kupa Baráti Kör által meghirdetett gyűjtés családokhoz való eljuttatásában. A 2020-as év nem tehette lehetővé, hogy az összegyűjtött ajándékokat méltó ünnepség keretében tudjuk átadni, szerencsére ez idén másként lesz. A várható több száz fős létszámra való tekintettel két napon, 2021. december 18-án és 20-án tervezzük az adományok-ajándékok átadását a Fehérvári Civil Központban” – mondta Szontaghné Kovács Erika.

Klubunk részéről Sallói István beszélt a sikeres kezdeményezésről:

"Örömmel adunk otthont Sóstón az Adni Jó Kupának. Szeretnénk, ha Fehérváron nem csak a profi labdarúgást, hanem az ehhez hasonló pozitív, focival kapcsolatos kezdeményezéseket a Vidihez is tudnák kötni az emberek a jövőben. A szervezők évek óta hatalmas munkát végeznek azért, hogy önzetlenül segíteni tudjanak a rászorulóknak, az már csak ráadás, hogy teszik ezt mindezt úgy, hogy az adományozók jól érzik magukat és mozognak, hiszen egy remekül megszervezett focitornán vehetnek részt. Bízunk benne, hogy az esemény eléri mindkét célját - azaz sikerül 200 család karácsonyát szebbé tenni, valamint Hédi kezelését is segíteni tudjuk majd" - mondta sportigazgatónk

Arra kérnek mindenkit a szervezők, hogy az ünnepek elmúlásával se feledkezzenek meg azokról, akiknek szükségük van a segítségre!

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek