Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Akárcsak 2015-ben, idén is a Magyar Király Hotel előtti térre hívjuk szurkolóinkat, hogy együtt ünnepelhessük a klub történetének harmadik bajnoki címét.

Miután vasárnap este csapatunk legyőzte a Budapest Honvédot, az utolsó forduló eredményeitől függetlenül megnyertük az aranyérmet, amit éjszakába nyúlóan meg is ünnepelt a csapat közösen a szurkolókkal. A bajnoki serleg és az aranyérmek átadására június 3-án, vasárnap 15 órakor kerül sor a Magyar Király Hotel előtti téren.
A hivatalos ceremónia után a kivetítőn egy exkluzív videót láthatnak szurkolóink a 2017-2018-as szezonról! Később pedig mindenkinek lehetősége lesz közös fényképek készítésére a csapatunk által idén harmadik alkalommal elhódított trófeával.
Természetesen a VidiShop is kitelepül a Magyar Király Hotel előtti térre, ahol drukkereink már megvásárolhatják az exkluzív, bajnokcsapatos termékeket (pólókat, bögréket, sálakat) is. A legkisebbek legnagyobb örömére pedig ott lesz az ünnepségen Stopli is, akivel ezúttal is lehet közös fényképeket készíteni.
Várunk minden Vidi-szimpatizánst vasárnap délután, hogy együtt ünnepelhessük a klub történetének harmadik bajnoki címét!
Kihirdette a 2019-20-as versenynaptárat az MLSZ
VERSENYNAPTÁR @ 2019. Május 28.
Augusztusban kezdődik az NB I, januárban már véget ér a téli szünet.
Anel Hadzic: "Mindent figyelembe véve sikeres szezont tudhatunk magunk mögött"
2019. Május 27.
Középpályásunk értékelte a 2018/2019-es szezont.
Egygólos vereség Komáromban
2019. Május 26.
Az utolsó fordulóban dől el, hogy a következő idényben is NB III-as marad-e a MOL Vidi FC II.
A 2018-19-es szezon
SZEZONÖSSZEFOGLALÓ @ 2019. Május 26.
Az Európa Liga csoportkörében szerepeltünk ősszel, tavasszal megnyertük a Magyar Kupát és ezüstérmet szereztünk a bajnokságban.
Közös ebéddel zárták az évet a kupagyőztesek
2019. Május 26.
Remek szezon van a csapat mögött, következik a megérdemelt pihenés.
Marko Nikolics: "Megérdemelt győzelmet arattunk"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2019. Május 25.
A két vezetőedző értékelte a Budapest Honvéd - MOL Vidi FC kupadöntőt.



















