Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A szerda főleg utazással telt csapatunk számára, de este azért még egy átmozgató edzés belefért a fiúk programjába.
Reggel 6 óra 30 perckor találkoztak a csapat tagjai a Sóstói Stadionban, ahonnan busszal utaztak a Liszt Ferenc Repülőtérre. A málagai célt párizsi átszállással sikerült elérni, azonban a francia fővárosban kiderült, hogy a Málaga-Párizs-Málaga járat több mint egy órás késéssel száll majd csak fel. A gép Párizs felé menetrenden kívül útba ejtette Madridot, így késve érkezett meg Párizsba. Ezzel persze felborult a csapat előre tervezett programja.
Párizsig 2 órát töltöttek a csapat tagjai a levegőben, majd onnan Málagáig szintén nagyjából ugyanennyit. A fiúk a repülőutat beszélgetéssel, alvással töltötték, majd Málagában csapatkapitányunk számára jött a feketeleves. Sándor Gyuri csomagja ugyanis Párizsból nem Málagába vette az irányt, hanem valószinűleg egy másik repülőtéren landolt. Az elveszett poggyász miatti ügyintézés aztán újabb időkiesést jelentett, azonban a spanyol ügyintézők készségesek és gyorsak voltak, így hamar sikerült elintézni az ilyenkor kötelező adminisztratív dolgokat. Ígéretük szerint legkésőbb péntekre Gyuri bőröndje is megérkezik Málagába.
- Készségesek voltak a málagai reptér munkatársai, és azt ígérték, a lehető leghamarabb megpróbálják előkeríteni a csomagomat. Még szerencse, hogy rutinos utazó lévén a kézipoggyászba is tettem a legszükségesebb dolgokból pár darabot, így nagy gondot azért nem jelent, hogy elvándorolt a csomagom másfelé - mondta a kapitány, miután elindult a csapatbusz a reptérről.
A fiúk este 7 óra körül érkeztek meg a Marbella melletti Esteponába, elfoglalták szálláshelyüket, majd a marbellai labdarúgóközpontba mentek egy átmozgató edzésre. A hazaihoz képest meleg, 15 fokos időben mindenki jókedvű volt a hosszú repülőút és a sok reptéri várakozás ellenére is. A tegnapi frissítő edzés után ma már el is kezdődik a munka, két komoly edzés vár a csapatra.
Nézze meg galériánkat az első napról!
Meglepett, de nem megilletődött fiatal újoncok
EDZŐTÁBOR @ 2013. Január 10.
Joan Carrillo Milan csütörtök délelőtt levezényelte a Vidi idei első edzését. Zsótér Donát ilyen kemény tréningen még nem vett részt korábban.
Közel 20 órás utazást követően érkezett meg a Vidi Spanyolországba
EDZŐTÁBOR @ 2013. Január 10.
Az Air France miatt először lekéste a csapat a párizsi csatlakozást, majd amikor késő este leszállt a gép Málagán, újabb kellemetlen meglepetés következett.
Párizsban ragadt a csapat
GYORSHÍR @ 2013. Január 09.
Az Air France munkatársai nem engedték felszállni a Spanyolországba tartó gépre az edzőtáborba utazó játékosainkat.
Négy ellenfelünk neve már ismert az edzőtáborból
2013. Január 08.
Felkészülési mérkőzésen találkozhatunk az ukrán Dnipro, az orosz Dinamo Moszkva, illetve a román Rapid és Cluj együttesével.
Szerdán utazik edzőtáborba az első csapat
MARBELLA @ 2013. Január 06.
Hétfőn és kedden orvosi vizsgálatok szerepeltek a programban.
Több, mint testőr
2012. Január 31.
Megkérdeztük csapatunk ügyvezetőjét, Tassy Márkot, hogy lenne-e Mourinho testőre, ha kapna ilyen felkérést a portugál trénertől.



















