Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Nem túl eseménydús, közepes iramú mérkőzésen igazságos döntetlen született.
Délután három óra felé sötétszürke felhőkbe öltöztek a Windischgarsten körüli hegyek, s morajlani kezdett az ég. Egy óra múltán sűrű eső öntözte a tájat, a morajlás pedig szilaj dörgésbe váltott. A nyári zápor szerencsére gyorsan elvonult, s a mérkőzés kezdetére nyoma sem maradt a viharnak, a levegő viszont kellemesen felfrissült. A helyi pályán mintegy 150-200 néző gyűlt össze, hogy megtekintse az osztrák és a magyar csapat találkozóját. Vezetőedzőnk ez alkalommal a Tujvel – Milanovics, Lipták, Horváth, Hidvégi – Gosztonyi, Sándor, Farkas, Szakály – Lencse, Alves tizenegyet jelölte ki kezdőként. Szinte a teljes félidő alatt a mezőnyben folyt a játék. Az egyetlen hatalmas ziccerhelyzet az osztrákok előtt adódott a 31. percben, amikor a jobboldalon felfutó játékos a középen érkező társának adott pontos labdát, ám ő hatalmas luftot rúgott. A kivetődött Tujvel mögötti védelmünk így tisztázni tudott. Ugyanebben a felvonásban adódott egy büntetőgyanús helyzet, ám Lencse tizenhatoson belüli felvágását a honi játékvezető nem látta szabálytalannak.
A második játékrészben szokás szerint némi változtatás következett, így a Tujvel – Lázár, Lipták, Horváth, Andics – Sitku, Sándor (Margitics), Milanovics, Polonkai – Vujovics, Nikolics összeállításban folytatta a csapat. Felváltva, ám továbbra is eredménytelenül rohamoztak a csapatok. Sajnos csatáraink nem jelentettek különösebb veszélyt az osztrákok kapujára, s hiába voltunk némi technikai fölényben, ellenfelünk ezt fizikai fölénnyel ellensúlyozta. Így a 0-0-s végeredmény igazságosnak tekinthető.
Vezetőedzőnk értékelését holnap olvashatják honlapunkon.
Disztl László tanítványai egy dunaújvárosi győzelemmel zárták a tavaszt, melyet az 5. helyen fejezett be csapatunk.
Fiatal csapatunk két gólos hátrányból állt fel az Esztergom egy esztendővel idősebb gárdájának vendégeként.
Fiatal csapatunk a ZTE 3-0 arányú legyőzésével biztosította be ezüstérmét az U13 Kiemelt Bajnokságban.
A lila-fehérek elleni 7-2-es győzelmével már biztosan a dobogón zárja a szezont Mózner János együttese.
Az akarattal nincs baj, de ez kevés a nemzetközi szinten való elfogadható szerepléshez.
Június utolsó napján a legutóbbi osztrák bajnokság 8. helyezettje, a Josko Ried lesz a Vidi ellenfele.