hu en
682Torghelle Sándor a 2011-2012-es szezon szünetében csatlakozott a Vidihez, elõtte kilenc csapatban is megfordult. Kispesten lett igazolt focista, 2000 és 2003 között 45 meccsen 11 gólt szerzett. A Honvéd kiesése után az MTK-hoz szerzõdött, majd 2004-ben az angol Crystal Palace-hez vezetett az útja. Egy londoni év után két görögországi szezon következett, elõször (kölcsönben) a Panathinaikosz, majd a PAOK alkalmazta. 2007-2011 között Németországban, a Carl Zeiss Jena, az Augsburg és a Fortuna Düsseldorf labdarúgója volt, legsikeresebb idõszakát Augsburgban töltötte. 2011 õszén hazaszerzõdött a Honvédhoz, ahol remekül játszott, ennek is köszönhetõen a tavaszt már a Vidiben kezdte. A 30 éves játékos 2004-tõl 42 mérkõzésen a címeres mezt is viselhette, melyeken 11 gólt szerzett. Legemlékezetesebb meccse a Németország - Magyarország derbi volt, hiszen az Eb-re készülõ német csapatot az õ duplájával vertük idegenben.

Másfél szezon után, 35 bajnokival és 10 EL-meccsel a lábában távozott Székesfehérvárról és az MTK, majd a Vasas játékosa lett, mindkét csapat színeiben tovább termelte a gólokat egészen 2020 őszi visszavonulásáig. 2021. április 1-je óta Szabics Imre vezetőedző segítője a Vidi első csapata mellett.SándorTorghelle01982-05-051MOL Fehérvár Iplayer_1043_682.jpgstaff_682_2.pngBudapestEdző, TámadóEdző22020-202115251Torghelle Sándor0EddaGladiátor, Dumb és DumberRántott húsRose, alma fröccsCsalád4Német-Magyar (0:2)HenryNői kézilabdaAngol, németTorghelle087186player_1043_682.png1484Videoton FC1587785Torghelle SándorArray
(
    [0] => Array
        (
            [id] => 1
            [name] => magyar
            [flag_img] => flag_1.jpg
        )

)
magyarflag_1.jpg42Array
(
    [0] => Array
        (
            [seid] => 16
            [name] => 2013-2014
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 86
                            [name] => OTP Bank Liga NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2013-2014
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 1043
                                    [pid] => 682
                                    [number] => 14
                                    [img] => player_1043_682.jpg
                                    [img_portrait] => player_1043_682.png
                                    [img_full_body] => player_1043_682.png
                                    [img_list] => player_1043_682.png
                                    [height] => 186
                                    [weight] => 87
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 97
                                    [played_matches_count] => 5
                                    [played_first_count] => 0
                                    [played_change_count] => 5
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 100
                            [name] => Magyar Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2013-2014
                                    [competitionname] => Magyar Kupa
                                    [tmid] => 1207
                                    [pid] => 682
                                    [number] => 14
                                    [img] => player_1207_682.jpg
                                    [img_portrait] => player_1207_682.png
                                    [img_full_body] => player_1207_682.png
                                    [img_list] => player_1207_682.png
                                    [height] => 186
                                    [weight] => 87
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 124
                                    [played_matches_count] => 1
                                    [played_first_count] => 1
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [2] => Array
                        (
                            [compid] => 93
                            [name] => Ligakupa
                            [comptid] => 3
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2013-2014
                                    [competitionname] => Ligakupa
                                    [tmid] => 1107
                                    [pid] => 682
                                    [number] => 14
                                    [img] => player_1107_682.jpg
                                    [img_portrait] => player_1107_682.png
                                    [img_full_body] => player_1107_682.png
                                    [img_list] => player_1107_682.png
                                    [height] => 186
                                    [weight] => 86
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 290
                                    [played_matches_count] => 4
                                    [played_first_count] => 3
                                    [played_change_count] => 1
                                    [goals_count] => 1
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 290
                                )

                        )

                )

        )

    [1] => Array
        (
            [seid] => 15
            [name] => 2012-2013
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 70
                            [name] => OTP Bank Liga NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2012-2013
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 833
                                    [pid] => 682
                                    [number] => 28
                                    [img] => player_833_682.jpg
                                    [img_portrait] => player_833_682.png
                                    [img_full_body] => player_833_682.png
                                    [img_list] => player_833_682.png
                                    [height] => 186
                                    [weight] => 86
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 1060
                                    [played_matches_count] => 21
                                    [played_first_count] => 10
                                    [played_change_count] => 11
                                    [goals_count] => 6
                                    [yellow_cards_count] => 5
                                    [red_cards_count] => 1
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 177
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 81
                            [name] => Magyar Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2012-2013
                                    [competitionname] => Magyar Kupa
                                    [tmid] => 961
                                    [pid] => 682
                                    [number] => 28
                                    [img] => player_961_682.jpg
                                    [img_portrait] => player_961_682.png
                                    [img_full_body] => player_961_682.png
                                    [img_list] => player_961_682.png
                                    [height] => 186
                                    [weight] => 86
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 169
                                    [played_matches_count] => 4
                                    [played_first_count] => 1
                                    [played_change_count] => 3
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 2
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [2] => Array
                        (
                            [compid] => 80
                            [name] => Ligakupa
                            [comptid] => 3
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2012-2013
                                    [competitionname] => Ligakupa
                                    [tmid] => 953
                                    [pid] => 682
                                    [number] => 28
                                    [img] => player_953_682.jpg
                                    [img_portrait] => player_953_682.png
                                    [img_full_body] => player_953_682.png
                                    [img_list] => player_953_682.png
                                    [height] => 186
                                    [weight] => 86
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 291
                                    [played_matches_count] => 7
                                    [played_first_count] => 3
                                    [played_change_count] => 4
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [3] => Array
                        (
                            [compid] => 69
                            [name] => UEFA Európa Liga
                            [comptid] => 5
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2012-2013
                                    [competitionname] => UEFA Európa Liga
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 337
                                    [played_matches_count] => 10
                                    [played_first_count] => 3
                                    [played_change_count] => 7
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [4] => Array
                        (
                            [compid] => 67
                            [name] => Szuperkupa-döntő
                            [comptid] => 6
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2012-2013
                                    [competitionname] => Szuperkupa
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 90
                                    [played_matches_count] => 1
                                    [played_first_count] => 1
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                )

        )

    [2] => Array
        (
            [seid] => 14
            [name] => 2011-2012
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 48
                            [name] => OTP Bank Liga NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2011-2012
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 604
                                    [pid] => 682
                                    [number] => 28
                                    [img] => player_604_682.jpg
                                    [img_portrait] => player_604_682.png
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => player_604_682.png
                                    [height] => 186
                                    [weight] => 86
                                    [ppid] => 4
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 3
                                    [brought_yellow_cards] => 2
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 539
                                    [brought_played_starter] => 6
                                    [brought_played_bench] => 0
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 483
                                    [played_matches_count] => 9
                                    [played_first_count] => 5
                                    [played_change_count] => 4
                                    [goals_count] => 1
                                    [yellow_cards_count] => 2
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 483
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 64
                            [name] => Magyar Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2011-2012
                                    [competitionname] => Magyar Kupa
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 170
                                    [played_matches_count] => 3
                                    [played_first_count] => 1
                                    [played_change_count] => 2
                                    [goals_count] => 2
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 1
                                    [goals_persec] => 85
                                )

                        )

                    [2] => Array
                        (
                            [compid] => 55
                            [name] => Ligakupa
                            [comptid] => 3
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2011-2012
                                    [competitionname] => Ligakupa
                                    [tmid] => 
                                    [pid] => 
                                    [number] => 
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => 
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => 
                                    [height] => 
                                    [weight] => 
                                    [ppid] => 
                                    [start_nb1_match_count] => 
                                    [start_nb1_goals] => 
                                    [brought_goals] => 
                                    [brought_yellow_cards] => 
                                    [brought_red_cards] => 
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => 
                                    [brought_played_starter] => 
                                    [brought_played_bench] => 
                                    [active] => 
                                    [loan] => 
                                    [played_min] => 194
                                    [played_matches_count] => 3
                                    [played_first_count] => 2
                                    [played_change_count] => 1
                                    [goals_count] => 2
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 1
                                    [goals_persec] => 97
                                )

                        )

                )

        )

)
1617359047Array
#14
Torghelle Sándor
Edző, Támadó
Magyar
186 cm / 87 kg
Teljes név: Torghelle Sándor
Született: Budapest , 1982.05.05.
Vidi Összes
Meccsek (csere) 5 (5) 5 (5) 1 (0) 1 (0) 4 (1) 4 (1) 21 (11) 21 (11) 4 (3) 4 (3) 7 (4) 7 (4) 10 (7) 10 (7) 1 (0) 1 (0) 9 (4) 15 (4) 3 (2) 3 (2) 3 (1) 3 (1)
Játszott percek 97 97 124 124 290 290 1060 1060 169 169 291 291 337 337 90 90 483 1022 170 170 194 194
Gólok 0 0 0 0 1 1 6 6 0 0 0 0 0 0 0 0 1 4 2 2 2 2
Sárga lapok 0 0 0 0 0 0 5 5 2 2 0 0 1 1 1 1 2 4 1 1 1 1
Piros lapok 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Torghelle Sándor a 2011-2012-es szezon szünetében csatlakozott a Vidihez, elõtte kilenc csapatban is megfordult. Kispesten lett igazolt focista, 2000 és 2003 között 45 meccsen 11 gólt szerzett. A Honvéd kiesése után az MTK-hoz szerzõdött, majd 2004-ben az angol Crystal Palace-hez vezetett az útja. Egy londoni év után két görögországi szezon következett, elõször (kölcsönben) a Panathinaikosz, majd a PAOK alkalmazta. 2007-2011 között Németországban, a Carl Zeiss Jena, az Augsburg és a Fortuna Düsseldorf labdarúgója volt, legsikeresebb idõszakát Augsburgban töltötte. 2011 õszén hazaszerzõdött a Honvédhoz, ahol remekül játszott, ennek is köszönhetõen a tavaszt már a Vidiben kezdte. A 30 éves játékos 2004-tõl 42 mérkõzésen a címeres mezt is viselhette, melyeken 11 gólt szerzett. Legemlékezetesebb meccse a Németország - Magyarország derbi volt, hiszen az Eb-re készülõ német csapatot az õ duplájával vertük idegenben. Másfél szezon után, 35 bajnokival és 10 EL-meccsel a lábában távozott Székesfehérvárról és az MTK, majd a Vasas játékosa lett, mindkét csapat színeiben tovább termelte a gólokat egészen 2020 őszi visszavonulásáig. 2021. április 1-je óta Szabics Imre vezetőedző segítője a Vidi első csapata mellett.
Képgaléria
Legutóbbi videója
Vidi 80 - Nagy idők nagy tanúi - Torghelle Sándor
Videó @ 2021. Augusztus 04.
576
Kapcsolódó hírek
Kedvencek Étel, amit kedvelek: Rántott hús Ital, amit kedvelek: Rose, alma fröccs Zenestílus, együttes, amelyet kedvelek: Edda Kedvenc filmem: Gladiátor, Dumb és Dumber Legemlékezetesebb mérkőzésem Német-Magyar (0:2) A világ labdarúgásában az a játékos, akit nagyon sokra tartok: Henry Szabadidős tevékenység, ami kikapcsolódást jelent számomra: Család A sportág, amit a labdarúgáson kívül leginkább kedvelek: Női kézilabda A nyelvek, amelyeken beszélek: Angol, német
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek