hu en
   
#13
Kalmár Zsolt
Középpályás
Magyar

Teljes név: Kalmár Zsolt
Született: Győr , 1995.06.09.
Vidi Összes
Meccsek (csere) 4 (1) 4 (1) 1 (1) 1 (1)
Játszott percek 312 312 51 51
Gólok 0 0 0 0
Sárga lapok 1 1 0 0
Piros lapok 0 0 0 0
A 32-szeres magyar válogatott középpályás 1995. június 9-én született Győrben, már egészen fiatalon, nyolcévesen az ETO-ban tanulta a labdarúgás alapjait, mellette igazi labdarúgó-családban nőtt fel, hiszen ikertestvére és nővére is játszott. A felnőttek között 17 esztendősen az NB II-ben debütált az ETO tartalékjai között, majd a Honvéd ellen 2013-ban már az élvonalban is bemutatkozhatott. Nem játszott sokáig Győrben, hiszen 2014 nyarán, már háromszoros felnőtt válogatott játékosként leigazolta a RB Leipzig. A lipcseiek színeiben 22 tétmérkőzésen szerepelt, kölcsönben pedig az FSV Frankfurt és a dán Bröndby csapatában is pályára lépett. 2017-ben került Dunaszerdahelyre, ahol hamar a szlovák bajnokság legjobbjai közé került, a sárga-kékeknél 148 találkozón 47 gólt szerzett és 29 gólpasszt osztott ki. A pályán és a pályán kívül is fontos tagja volt a felvidéki gárdának, az elmúlt szezonokban ő viselhette a csapatkapitányi karszalagot is. A válogatottban 2014-es debütálása óta 32 találkozón 3 gólt szerzett, legutóbb 2022 novemberében Görögország ellen volt eredményes.
Képgaléria
Legutóbbi videója
Kalmár Zsolt: "Ilyen szinten a három-négy nagy helyzetből egyet be kellett volna rúgnunk"
Videó @ 2023. Augusztus 14.
315
Kapcsolódó hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek