Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
NB I-es debütálásra készül ellenünk a Puskás Akadémia vezetőedzője.

"A Vidi rendkívül rutinos gárda, nagyon jó futballisták alkotják. Az eddig látottak alapján – márpedig az utóbbi négy hétben nagyon sokszor láttam őket – nyugodtan mondhatom, hogy a legjobb együttes Magyarországon, mind egyéni, mind csapatszinten. Nyomás alatt is nagyszerűen tudnak játszani, jól ki tudják hozni a labdát. A rutinjuk abban is megmutatkozik, hogy csak olyan magasra ugranak, mint amennyire kell, mindig tudják, milyen teljesítmény kell ahhoz, hogy hogy megnyerjék az adott találkozót – ez is azt mutatja, mennyire jó csapat. A mögöttünk álló időszakban rengeteget dolgoztunk, és úgy vélem, a felkészülés során sikerült megvalósítani, amit elterveztünk. Ha pályára lépünk, mindig nyerni akarunk, teljesen mindegy, hogy felkészülési, bajnoki vagy éppen kupameccsről van szó" - nyilatkozta a 17:00 órakor kezdődő bajnoki előtt a Puskás Akadémia FC vezetőedzője, Radoki János.

Dr. Kovács Tibor csapatorvos jó hírekkel szolgált védőnk állapotával kapcsolatban.

Középpályásunk szerint annyi helyzetet alakítottunk ki a Puskás Akadémia ellen, mint az ősz folyamán 5-6 meccsen összesen.

A két vezetőedző értékelte a MOL Vidi FC-Puskás Akadémia FC bajnokit.

A PAFC 3-0-ra győzött a MOL Aréna Sóstóban.

Természetesen vezetőedzőnk is győzelemmel szeretné kezdeni az új évet.

Az előrejelzések szerint akár 16 Celsius-fok is lehet Székesfehérváron a Vidi - PAFC mérkőzés délutánján.