Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két vezetőedző értékelte a pécsi kupameccset.
Henning Berg:
„Megmondom őszintén, nagyon meglepett, hogy a Pécs a második sorával állt ki, nem erre számítottunk. Úgy gondolom, hogy a játékosok odatették magukat, jó hozzáállással léptek pályára, elégedett vagyok a csapattal. Néha nem könnyű egy harmadosztályú csapat „cseréi“ ellen játszani, mert kialakulnak furcsa játékhelyzetek, volt némi sérülésveszély is pár szerelésnél, de most ez egy ilyen találkozó volt. A célunk nem változott, továbbra is szeretnénk megnyerni a Magyar Kupát.“
Márton Gábor:
„Nagyon büszke vagyok a játékosokra. Az első félidőben ugyan gyámoltalanul kezdtünk, talán túlságosan tiszteltük a Vidit, de amúgy se az volt kérdés, hogy melyik a jobb csapat. Azok a fiatalok, akik bejöttek, nagyon bátran futballoztak – én éppen erre voltam kíváncsi. A második félidő nagyon rendben volt, jó dolgokat láttam, egy gólt megérdemeltünk volna. Egy százalék esély volt arra, hogy rossz napot fog ki a Vidi, ez nem jött be, de tetszett a csapatom játéka, elégedett vagyok, ellenfelüknek pedig gratulálok a továbbjutáshoz.“
Szerb támadónk, aki a PMFC ellen mesterhármast lőtt, bízik benne, hogy legközelebb már a bajnokságban is gólt ünnepelhet.
A 36. percben kialakult a végeredmény, Marko Scsepovics mesterhármasig jutott.
Természetesen a megszokott szöveges közvetítést is olvashatják szurkolóink a honlapon.
Középpályásunk szerint a Pécs mindig kellemetlen ellenfél, nem szabad, hogy megtévesszen bennünket az, hogy jelenleg alacsonyabb osztályban szerepelnek.
Vezetőedzőnk a PMFC ellen néhány helyen változtat majd a bajnoki kezdőcsapathoz képest.
A pécsiek vezetőedzője élvezhető mérkőzésre számít.