Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Középpályásunk Vasas ellen szerzett találata 334 voksot kapott. A szavazásban résztvevők között vidis ajándékokat sorsoltunk ki.

Összesen 1250 szavazat érkezett arra az öt gólra, amelyek közül szurkolóink a 2015/2016-os bajnokság legszebb találatát választhatták ki. A voksok közel 30 százalékát, vagyis 334 like-ot kapott Kovács István Vasas elleni gólja, így ez lett a szezon legszebb Vidi-találata.
„Köszönöm szépen azoknak, akik szavaztak rám, és szavaztak a többiekre is. Nagyon szép gólokkal voltam versenyben, megtisztelő, hogy az enyém nyert. Én egyébként Tischler Patrik találatára szavaztam. Úgy gondolom, hogy a szurkolók elsősorban azért jönnek a stadionba, hogy olyan gólokat lássanak, amik itt most versenyben voltak, és remélem sok lesz belőle a következő szezonban is. Bár azt sem bánom, ha sok kicsi és csúnya gólt rúgunk majd, de sikeresek leszünk" – mondta Kovács István a vidi.hu-nak.
Második lett Tischler Patrik MTK elleni találata a szavazatok 26 százalékával, vagyis 322 vokssal. Loic Nego 229, Filipe Oliveira 203, Gyurcsó Ádám pedig 162 like-ot kapott a játék során.
A szavazók közül kisorsoltunk három szerencsés nyerteset is: Csizmadia Zsolt a Vidi hivatalos meccslabdáját, Ivanov Péter szurkolói sálat és Patonai Cintia vidis bögrét nyert. Az ajándékok a VidiShop Piac tér 4. szám alatti üzletében vehetők át nyitvatartási időben.
Kovács István találata (Videoton FC - Vasas FC)
A tervezett ütemben halad Kovács István gyógyulása
2017. Május 02.
Múlt héten klinikai kontrollvizsgálaton vett részt középpályásunk, az eredmények megnyugtatóak.
Másodszor is megműtötték Kovács István karját
2017. Április 14.
A pénteki beavatkozást is a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban végezték el.
Meglátogattuk Kovács Istvánt a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban
2017. Április 13.
Sportigazgatónk, Kovács Zoltán tolmácsolta a csapat jókívánságait.
Kovács István alkarcsonttörést szenvedett
2017. Április 12.
Középpályásunk a Gyirmót elleni bajnoki 51. percében sérült meg.
Kovács István: "Hasznos és jó meccset játszottunk"
INTERJÚ @ 2017. Március 25.
A Slaven Belupo elleni találkozón gólpasszt adó középpályás nyilatkozott a lefújás után.
Adományokkal érkeztünk a gyermekotthon karácsonyára
JÓTÉKONYSÁG @ 2016. December 09.
Kovács István és Sejben Viktor a klub, valamint Feczesin Róbert és Simon Ádám ajándékait vitték el a gyerekeknek.



















